nitbp
nitbp
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-03-08
 
hangfelvételek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Tánczosné Bácskai Vera emlékére

Donáth Ferenc  2018.02.20. 21:10

Elment az utolsó is, akit a KGB, mint a Nagy Imre Csoport tagját Snagovba felnőttként deportált. 1988-ban
Ember Judit 'Menedékjog' c. filmjében Vera is elmondta a történetét. Mind a mai napig, történelemhamisításra szakosodott üzletasszonyok és urak tarthattak attól, hogy megszólal Vera, és ők lelepleződnek. Ma már csak az
egykori gyerekek élnek, ma már kizárólag az ő felelősségük a tanúságtétel. Hogy ez mit is jelent arról kb. 30 évvel ezelőtt Rajk László lakásán, szintén Ember Judit objektíve előtt eszmét cseréltünk. Kis János szavait idézem: amikor a lényegét írnám meg a Nagy Imre Csoportra vonatkozó tanúságnak: " akik hozzá hasonlóan komolyan gondoljuk Donáth Ferenc krédóját, mely szerint a politika nem az elit hatalomgyakorlásának művészete, hanem soha véget nem érő küzdelem azért, hogy a hatalom minél nagyobb része visszaszálljon azokra, akik fölött, s akiknek a nevében gyakorolják." .

://tortenelem.blogstar.hu/2018/01/21/elhunyt-bacskai-vera/47508/

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130923-185852.mp3

  2013.09.27. 21:46

Donáth Ferenc eszméi és aktualitása

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20100902-172853.mp3

  2010.09.03. 21:52

Révész Máriusz, a FIDESZ 2006-os események eljárásait vizsgáló parlamenti bizottsága nevében bírók kirugatását szorgalmazó nyilatkozatott tett. Ennek kapcsán  a Megbeszéljük műsorban:az 1957-ben kirugott bírók példájáról, az emlékezés jogához való ragaszkodásról, a helyes emlékezetről lemondó társadalom zsákutcás jövőjéről. 

http://orszaginfo.hu/lazito/velemenyek/4952-visszaemlekezes-dr-donath-apam-vedelmeben

  2010.08.10. 10:32

http://orszaginfo.hu/lazito/velemenyek/4952-visszaemlekezes-dr-donath-apam-vedelmeben

www.klubradio.hu

  2010.06.20. 00:45
- 19:40
Hallgassa meg
Nagyon sérelmes, hogy a mostani kormány vezető politikusai - köztük Kövér László - felvetik egy volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elleni politikai büntetőjogi eljárás lehetőségét. Ez megfélemlítést jelent, azt hogy bármikor, bárkire sor kerülhet. Ez ugyanazt a fordulatot jelentené, mint Nagy Imre esetében. Akkor 52 évvel ezelőtt egy ország hallgatott el - mondta a Hatosban Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke.

Nagy Imre 1956. november 4.-i rádiószózata

Donáth Ferenc  2006.03.15. 19:51
Az orosz- magyar hadiállapot bejejlentése a Genfi Egyezmények védelme alá vonta a polgárilakosságot, hadifoglyokat, és sebesülteket.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Óra
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Társoldal
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.