nitbp
nitbp
Men
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Szmll
Induls: 2006-03-08
 
internetes anyagok

Kvetkez 10 cikkElz 10 cikk

http://www.hirextra.hu/2010/08/09/kotelessegunk-a-hagyomanyok-apolasa/

  2010.08.10. 10:11
Mltunk rzse s gondozsa becsletbeli feladatunk s ktelessgnk - mondta Holl Jzsef altbornagy, a Hadtrtneti Intzet s Mzeum figazgatja a budai Vrban a Slyom Lszl vezrkari fnk hallnak 60. vforduljn tartott megemlkezsen htfn
 
2010. augusztus 9. htf 15:35 - HrExtra

Holl Jzsef a Nagy Imre Trsasg budapesti szervezetnek rendezvnyn rmutatott: Slyom Lszl szemlyben "olyan nagyszer emberre emlkeznek, aki bajtrsiassga rvn a haza hsv vlt", amikor koncepcis perben 1950-ben hallra tltk s kivgeztk. Ezrt veszik kitntetsnek azt, hogy a Slyom Lszlra emlkez tblt 2008-ban, szletsnek 100. vforduljn az intzmnykben helyeztk el.
 

Holl Jzsef utalt arra, hogy Slyom Lszlt 2007-ben posztumusz vezrezredess lptettk el.
Donth Ferenc, a Nagy Imre Trsasg budapesti szervezetnek elnke elmondta: a koncepcis eljrsok lnyege az volt, hogy "a msodik magyar kztrsasgot hiteltelentsk". Azokat, akik 1945-1949-ben fmjeleztk a demokratikus fejldst, "ocsmny bnnel gyanstottk meg", majd brsgi ton eltltk - vilgtotta meg.

A msodik kztrsasggal val folyamatossg vllalsa megltsa szerint "szent gy", mert a mostani harmadik s a msodik kztt "kontinuits van". "A megtrt gerinc trsadalom" az tvenes vekben "eltrte a koncepcis pereket", illetve "az 1956-os forradalom s szabadsgharc eltiprst", de nem szabad hagyni, hogy ehhez hasonl jra megtrtnjen - jegyezte meg.

 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=329098

  2010.07.30. 01:15
Emlktblt Sgvrinak!



Tegnap, 06:07

Tisztelt Elnk r! Ktsgtelen, hogy joggal vetheti fel n a krdst, vajon Sgvri Endre hallnak 66. vforduljn tiszteli mirt a Legfelsbb Brsg s gyszsg szkhza eltt, a Mark utcban tartjk a megemlkezst? Annak hatsra, hogy az LB 2006-ban elmarasztalta Sgvri Endrt, emlktbljt notriusn sszetrtk. Nem egyszer, hanem hromszor. A budakeszi ti emlkhely felszmolshoz a bri-gyszi elit hozzjrult, ezrt krjk, hogy itt a Mark utcban, az LB sajt faln lltsk fel a jogsz Sgvri Endre emlktbljt! E nlkl ugyanis felmerlhet a gyan: nem pont egyenes szndka szerint adott lkst a magyar jogsz elit a hungaristknak a Sgvri Endre rovsra rendezett (Kristf Lszl) ggyel?

Idzem a Legfelsbb Brsg bntet kollgiumnak elnkt: "Brmily npszertlenl hangozzk is ez, Sgvri Endre nem volt jogos vdelmi helyzetben, amikor pisztolyt rntott, mert a jogos vdelem - abban az idben is - csak a szemly ellen intzett vagy azt fenyeget "jogtalan s kzvetlen" tmads elhrtsra volt ignybe vehet. Vele szemben pedig jogszer hatsgi intzkeds trtnt." Az LB bri Bajcsy Zsilinszky Endrt s Sgvri Endrt harcuk miatt,- ha azt tlltk volna,- a mai vlekedsk alapjn eltlnk. sszehasonltsul 1945-ben Nmetorszgban trvnyben mondtk ki, hogy "azok a cselekmnyek, amelyek a ncizmus s a militarizmus ellen irnyultak, nem bntethetek." Elkpzelhetetlen, hogy a Magyar Kztrsasg Legfelsbb Brsga ne hallott volna Gustav Ratbruchrl; a trvnyes jogtalansg elvrl, a vonatkoz nmet bntetalapelvrl. Hogyan lehet, hogy a Magyar Kztrsasg Legfelsbb Brsga nem fogadta el a nci mlt jogi megtlsre szolgl jogelmleti alapelvet? Felttelezzk, hogy egyet rt, ha mindenkit megnyugtatunk a fell, hogy az LB illetkesei, ha mshol nem, a Kdr rendszer iskoliban megismerkedtek az alapfok ismeretekkel. Hogy ezeket figyelmen kvl hagytk annak nem tudatlansguk, hanem szndkuk, az oka. Neknk azonban pont ez nem tetszik.
Nem tetszik, hogy nknyes trtnelem felfogsra, vlekedsre ptette az LB jogi koncepcijt:

Idzem az LB bntet kollgiumnak elnkt: "Ugyanakkor - mlyrehat elemzs nlkl is -a kztudoms tnyknt kijelenthetjk, hogy 1944. jlius 27-n Magyarorszgon nem volt polgrhbor."

Mi azta is krdezzk; mi volt a magyar Holokauszt jogi meghatrozsa? Tny, hogy a nmet megszlls utn nyltan a behdolt magyar kormnyszervek, mint ellensget kezeltk a zsid szrmazsakat, a politikai ellenzket, s velk szemben kmletlenl jrt el tekintet nlkl magatartsukra, korukra, nemkre, fegyvertelensgkre, egszsgi llapotukra. A nmet megszllkat tmogat fegyveres testletek rtmadtak a lakossgra s kiszemelt ellenfeleik kztt mszrlssal egyenrtk deportlst hajtottak vgre. A polgrhbor, esetn a polgri lakossg vdelmrl rendelkezik az 1949-ben szletett

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=329098

  2010.07.30. 01:11

http://bpstart.hu/politika/civil-szervezetek/2010-07-27-a-nagy-imre-tarsasag-szerint-a-legfelsobb-birosag-falan-kellene-allnia-s

  2010.07.28. 12:19

A Nagy Imre Trsasg szerint a Legfelsbb Brsg faln kellene llnia Sgvri Endre emlktbljnak

A Legfelsbb Brsg (LB) falra kellene lltani Sgvri Endre emlktbljt, hogy az LB bizonytsa, nem szndkosan erstette a szlsjobb mozgalmat a Sgvri Endrt elmarasztal tletvel - jelentette ki Donth Ferenc, a Nagy Imre Trsasg fvrosi szervezetnek elnke azon a sajttjkoztatn, amelyet Sgvri Endre hallnak vfordulja alkalmbl rendeztek kedden, Budapesten.

http://nol.hu/lap/mo/20100728-a_jobbikrol_a_sagvari-megemlekezesen

  2010.07.28. 11:07

A Jobbikrl a Sgvri-megemlkezsen

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=328877

  2010.07.28. 10:54
Sgvri emlktblt kvetelnek

A Legfelsbb Brsg (LB) falra kellene fggeszteni Sgvri Endre emlktbljt, hogy az LB bizonytsa, nem szndkosan erstette a szlsjobb mozgalmat a Sgvrit elmarasztal tletvel - jelentette ki Donth Ferenc.
 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=328713

  2010.07.27. 23:17
Emlktblt lltannak Sgvri Endrnek
A Legfelsbb Brsg (LB) falra kellene lltani Sgvri Endre emlktbljt, hogy az LB bizonytsa, nem szndkosan erstette a szlsjobb mozgalmat a Sgvri Endrt elmarasztal tletvel - jelentette ki Donth Ferenc, a Nagy Imre Trsasg fvrosi szervezetnek elnke azon a sajttjkoztatn, amelyet Sgvri Endre hallnak vfordulja alkalmbl rendeztek kedden, Budapesten.

http://stop.hu/articles/article.php?id=709669

Tams Tibor  2010.07.26. 22:43
Sgvri Endre nem hagyta magt - volt bns, vagy ldzi?

Egy korbbi megemlkezs a Remiz tteremnl
Fot: MTI

1944. jlius 27-n az antifasiszta ellenlls aktivistja, Sgvri Endre fegyverrel szembeszllt a ncik ltal megszllt Magyarorszg csendrnyomozival. Nem tudtk elfogni, a tzprbajban meghalt. Kedden nem csak trtnelmi megemlkezs lesz

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=249047

  2010.06.20. 16:06
Ksznet illeti olvasnkat, aki a minap egy rgi, primitv elllts fzetkvel ajndkozott meg (Cme j Frum, dtuma 1989. jnius 9.). Gondoltam, egyike azoknak a krszlet kiadvnyoknak, amelyek a rendszervltskor elrasztottk a piacot, s nem nagy rdekldssel vettem kezembe. Aztn nem tudtam letenni. A fzet bels cme ez volt: "Mit rt Nagy Imre Rkosinak" (Egy eddig titkos levelezs dokumentumai).?

Monorrl, huszont v utn

  2010.06.16. 20:33

Mikor mg egy storban lt Bauer Tams s Csurka Istvn

Monorrl, huszont v utn

1985. jnius 14–15–16., monorierdei kemping. Pntek dlutntl vasrnap dlutnig negyvent magyar rtelmisgi tancskozik, keresve „a kiutat trsadalmunk roml llapotbl s az orszg nehz helyzetbl”. Ahogy az sszejvetel fszervezje, hzigazdja, Donth Ferenc fogalmaz: vitaindtjban.

Kvetkez 10 cikkElz 10 cikk

 

ra
 
Naptr
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hrlevl
E-mail cm:

Feliratkozs
Leiratkozs
SgSg
 
Trsoldal
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.