Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

http://www.vasarhelyi-hirhatar.hu/hirek/megerdemelt-dij		2013.11.21. 16:00
Libik György Díjat kap Csillag Ádám 2013-11-16 17:42:58 Libik György Díjat kap Csillag Ádám Csillag Ádám alternatív Pulitzer díjas dokumentumfilmest tünteti ki idén Libik György Díjjal a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. A filmvetítéssel egybekötött díjátadás 2013. november 20-án, szerdán, 17 órai kezdettel lesz a Bp., IX. ker. Ráday utca 37/K szám alatti Filmes házban – köszöntőt mond Dénes Gábor filmrendező.   A Szervezet 2012-ben, ifj. Donáth Ferenc elnök ötlete alapján alapította a Díjat, a Raoul Wallenberg munkatársaként, a bátorságáról nevezetes sportoló emlékére. A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért, és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak, szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus, a diktatúra képviselőivel. Az első díjazott tavaly Andrassew Iván, a Népszava hírlapírója és publicistája volt.   Az ünnepségen látható lesz Csillag Ádám idén tavasszal készített, azóta híressé vált budapesti diáklázadást dokumentáló filmje, melyben megörökíti a fiatal egyetemisták tüntetéseit, és bemutatja, hogy a konzervatív szemléletű FIDESZ-KDNP kormányzat, a döntéseivel hogyan szűkíti le a hátrányos helyzetű tanulók egyetemekre való bejutásának lehetőségét.      Csillag Ádám a doku-videókat saját erőből mindenféle támogatás nélkül készíti. Sajnos a tartalékai végére ért, így ezt a tevékenységet csak a közösség támogatásával tudja folytatni. Ezért számára a Szervezet perselygyűjtést is rendez az ünnepségen, amely az esemény végén szintén átadásra kerül.   A díjátadáson részt vesz az 1956-ban Párizsba emigrált és húsz éve hazatelepült Libik André filmproducer - Libik György öccse is, akitől szintén vetítésre kerül az „Öt új, egy ököl” című német dokumentumfilmje a berlini diáklázadásról. A magyar szöveget alámondja, Zsolnai Júlia.   André Libik - magyar nevén Libik András - életútja kalandos volt. Elvitte őt hat földrészen keresztül több mint hetven országba. Oknyomozó riporterként és filmproducerként sokszor került életveszélybe. Élt Magyarországon kívül Svájcban, Franciaországban, Nigériában és Németországban. Megismerte Hollywoodot és beszélgetett a Harmadik Birodalom főszereplőivel. A kíváncsiság hajtotta, amely szerinte a legfőbb erény.   Libik André így emlékszik vissza bátyjára, Libik Györgyre:   Libik Gyuri 1919-ben született, nálam tizenhárom évvel volt idősebb. Fiatalon kalandozott - több gimnáziumból kirúgták, aztán beállt a műegyetemre gépészmérnök hallgatónak.   Imádott síelni. Akkoriban ezt a rendkívül elit és drága sportot csak azért engedhette meg magának, mert apánk gazdag üzletemberként finanszírozta a sportkarrierjét. Nagyon jó síelő volt, két olimpián is indult a magyar válogatott csapatában.   Rózsadombon volt a villánk, a Fillér utca és a Bimbó út sarkán, pont szemben a Dréher kastéllyal. Gyuri az erdélyi hegyekbe járt felkészülni a versenyekre, ahol 1942-ben megismerkedett egy nagyon csinos, szintén fantasztikusan síelő kislánnyal, akit úgy hívtak, hogy Szentgyörgyi Kornélia. (Nellinek szerette, ha szólítják.) Ő volt Szentgyörgyi Albert egyetlen lánya. Udvarolt Nellinek, aztán elvette feleségül. Albi bácsi a házasságba nem csak hogy beleegyezett, hanem nagyon örült neki, szerette Gyurit: ő is síelt, ha nem is olyan fantasztikusan, mint az én drága testvérem.   A bátyám 1943-ban belépett a kommunista pártba, és fegyveres ellenálló lett belőle. Én magam láttam kézigránátot, pisztolyt nála. Egy akciójáról is tudok: a Gellért szálló előtt volt egy német légelhárító ágyúállás, amit felrobbantottak. Tudom, maradt még légelhárító ágyújuk a németeknek, de Libik Gyuri megcselekedte, amit megkövetelt a haza.   Szentgyörgyi Albertet személyesen Hitler ítélte halálra: Albi bácsi bujkált, így lakott egy darabig nálunk is a rózsadombi villánkban. De lakott ott Major Tamás, Kállai Gyula a későbbi miniszterelnök - a becenevén, Gyufa. A bátyám természetesen ismerte Donáth Ferencet, Kádár Jánost is, de ő inkább magányos harcosként dolgozott, bár tagja volt egy ellenálló csoportnak. Életveszélyben volt, ez kétségtelen. Majd jött a felszabadulás. A bátyám akkor eltűnt, nem tudtuk mi van vele.   Mi Rózsadombon éltük át az ostromot: édesapám idejekorán csináltatott egy bunkert a kertben, ott dekkoltunk szerencsére, mert bombatalálatot kapott a villánk.   Bejöttek az első oroszok, szedett-vedett állapotban érkeztek, rémesen néztek ki. A Wehrmacht öltözékét Hugo Boss tervezte, fess egyenruhák voltak, nem úgy, mint a szovjet hadsereg katonáié.  A Porsche tervezője is személyes jó barátja volt Hitlernek és Messersmith is náci professzor volt. Ilyen idők voltak. Ettől még a Porsche nagyszerű autó. Ez akkoriban a többség számára normális hozzáállás volt a nácikhoz, de azért akadt, aki nem volt ilyen.   Az utolsó német választásokon, amely akkor nem volt szabad választás, mert nem vettek részt rajta a kommunisták, már két hónapja Hitler volt a kancellár. Hat és fél millió német Hitler ellen szavazott, csak hát sajnos sokkal több mellette. A II. Világháború alatt több mint kétmillió nem zsidó német fordult meg a koncentrációs táborokban. Ővelük azért jobban bántak, mint a zsidókkal, a cigányokkal, vagy akár az orosz hadifoglyokkal, de azért így sem volt egy szanatórium. http://www.vasarhelyi-hirhatar.hu/hirek/megerdemelt-dij   2013.11.21. 15:58 Megérdemelt díj 2013-11-18 18:56:23 Megérdemelt díj Csillag Ádám alternatív Pulitzer díjas dokumentumfilmest tünteti ki idén Libik György Díjjal a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. A filmvetítéssel egybekötött díjátadás 2013. november 20-án, szerdán, 17 órai kezdettel lesz a Bp., IX. ker. Ráday utca 37/K szám alatti Filmes házban – köszöntőt mond Dénes Gábor filmrendező.   A Szervezet 2012-ben, ifj. Donáth Ferenc elnök ötlete alapján alapította a Díjat, a Raoul Wallenberg munkatársaként, a bátorságáról nevezetes sportoló emlékére. A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért, és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak, szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus, a diktatúra képviselőivel. Az első díjazott tavaly Andrassew Iván, a Népszava hírlapírója és publicistája volt.   Az ünnepségen látható lesz Csillag Ádám idén tavasszal készített, azóta híressé vált budapesti diáklázadást dokumentáló filmje, melyben megörökíti a fiatal egyetemisták tüntetéseit, és bemutatja, hogy a konzervatív szemléletű FIDESZ-KDNP kormányzat, a döntéseivel hogyan szűkíti le a hátrányos helyzetű tanulók egyetemekre való bejutásának lehetőségét.      Csillag Ádám a doku-videókat saját erőből mindenféle támogatás nélkül készíti. Sajnos a tartalékai végére ért, így ezt a tevékenységet csak a közösség támogatásával tudja folytatni. Ezért számára a Szervezet perselygyűjtést is rendez az ünnepségen, amely az esemény végén szintén átadásra kerül.   A díjátadáson részt vesz az 1956-ban Párizsba emigrált és húsz éve hazatelepült Libik André filmproducer - Libik György öccse is, akitől szintén vetítésre kerül az „Öt új, egy ököl” című német dokumentumfilmje a berlini diáklázadásról. A magyar szöveget alámondja, Zsolnai Júlia.   André Libik - magyar nevén Libik András - életútja kalandos volt. Elvitte őt hat földrészen keresztül több mint hetven országba. Oknyomozó riporterként és filmproducerként sokszor került életveszélybe. Élt Magyarországon kívül Svájcban, Franciaországban, Nigériában és Németországban. Megismerte Hollywoodot és beszélgetett a Harmadik Birodalom főszereplőivel. A kíváncsiság hajtotta, amely szerinte a legfőbb erény.   Bővebben ITT   Forrás: fovarosi-hirhatar.hu   https://www.facebook.com/gabor.sajosi/media_set?set=a.593236594046440.1073741893.100000803146842&type=1   2013.11.02. 20:49 2013.október 30. Köztársaság tér. Képek. http://www.lenolaj.hu/kalendarium/evfordulo-kalendarium/megemlekezes-az-1956-os-forradalom-57-evfordulojarol/comment-page-1/#com   2013.10.21. 23:14 Publikálva: október 21, 2013 - Lenolaj.hu Megemlékezés az 1956-os forradalom 57. évfordulójáról Évforduló A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete két helyszínen is megemlékezik az 1956-os forradalom 57. évfordulójáról. Először 2013. október 21-én (hétfő) 17 órakor Csepelen, a Nagy Imre művelődési Központnál, (Bp., XXI. ker. Simon Bolivár sétány 4-8.) A rendezvényen való részvételre Ifj. Donáth Ferenc a Társaság elnöke felkérte a helyi demokratikus erők szervezeteit is. Céljuk, hogy az 1956-os forradalom emlékére demonstrálják az összefogást, és a társadalommal való szolidaritást. Meghívásukat elfogadta a Demokratikus Koalíció, (DK) az Együtt 2014 Mozgalom és az MSZP. Beszédet mond: Szenteczky János, Kál Károly és dr. Szabó Szabolcs. A megemlékezést megnyitja dr. ifj. Donáth Ferenc. A Nagy Imre emlékmű megkoszorúzásával zárják az alkalmat. Aztán 2013. október 23-án (szerda) 11h-tól a Bp. V. ker. Vértanúk terén a Nagy Imre szobor és a Földművelésügyi Minisztérium árkádjában lévő Szilágyi József, Losonczy Géza és Donáth Ferenc emlékműve előtt. Beszédet mond: Mécs Imre és Veres Dávid. A megemlékezést követően gyalogmenet indul a Műegyetem elé, ahol csatlakoznak a demokratikus erők által összehívott demonstrációhoz. ifj. Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság Budapesti Szervezet elnökének hívása: „Megemlékezésünkön képviseljük a terrorban is embernek maradók emlékét, ezzel is bátorítva mindazokat, akik a társadalom konfliktusait a demokrácia szabadságával élve, békésen akarják megoldani. Ma még köztünk vannak azok, akik maguk is az egykori megtorlás fogaskerekei közé kerültek. Köszöntjük mindazokat, akik koruk ellenére, unokáig javára újra a társadalom-jobbításból vállaltak sziszifuszi munkát. Magyarország antidemokratikus fordulata a társaságunkat is válaszút elé állította. Névadónk és csoportjának példája aktuális tartalmat nyert. A forradalom és a Nagy – Losonczy csoport az összefogás példáját hagyta mindannyiunkra. Ránk, akik a demokráciát, a szabadságot kívánják gyerekeinknek és unokáinknak a despotizmus és a kirekesztés helyett. Az összefogás számunkra nem csak a választási célszerűséget jelenti, hanem kifejezi az identitásunkat is! Minden kezdet nehéz, és különösen Magyarország jelenlegi generációi számára az összefogás súlyos teher, de se demokrácia, se prosperitás, se EU tagság nincs e nélkül. Ezért érdemes küzdeni, érdemes példát mutatni, érdemes még saját pártunkon belül is a megegyezésért szót emelni, és az utcára vonulni, ha itt az ideje. Október 23 a baloldal, a szolidaritás, az összefogás ünnepe. 57 évvel ezelőtt ezekért az eszményekért a kommunisták közül sokan vállalták a börtönt, önmaguk és családjuk pusztulásának kockázatát! Ez az ünnep a mi ünnepünk! A feudális előjogok, és revansizmus képviselőinek akkor se merszük, se áldozatuk, még kevésbé ígéretes szerepük nem volt. Ez az ünnep ízig-vérig a demokratikus erők összefogásának ünnepe. Éljünk vele!” http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=90528   2013.10.21. 23:12 Fotókiállítás Donáth Ferenc emlékére Varga Gábor - 2013. 10. 20. 17:57:05   Két elkötelezett fotóművész, Balla Demeter és Mandur László Kétszólam című kiállítása nyílik meg október 26-án 16 órakor, a békásmegyeri evangélikus templomban. Donáth Ferencre emlékeznek, a kiállítás kurátora Kincses Károly, a megnyitón közreműködik Varnus Xavér. Donáth Ferenc fia, Donáth László evangélikus lelkész békásmegyeri temploma ad otthont a kiállításnak, mely emléket állít a nagyhatású politikusnak, aki az 1956-os események egyik legjelentősebb személyisége volt. 1954 decemberétől a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének Mezőgazdasági Osztályát vezette, majd igazgatóhelyettessé nevezték ki. 1956-ban a Nagy Imre körüli reformerek közé tartozott. 1956. október 30-án az MSZMP újonnan megalakult ideiglenes intéző bizottságának tagja lett. 1956. október végén és november elején Nagy Imre titkárságának munkatársa volt. November 4-én a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült. November 24-én Snagovba (Románia) internálták. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult. A két fotóművész megidézi Donáth Ferenccel kapcsolatos hangulatokat, drámai feszültségű képeik önmagukban is elgondolkodtató alkotások. Az alkotók a kiállított fotókat az Iványi Gábor alapította Véka és Korsó Alapítványnak ajándékozzák, a képek eladásából származó bevétellel az alapítvány a szegény és hajléktalan gyermekek Wesley János óvodáját támogatják. Fotó: -a- http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/szakirod/donath.htm   2013.09.29. 09:40 A világ a polarizáció irányába haladt. Bibó mindezt ne látta volna? Aligha. Miért ismétli és fejti ki újból és újból, a megszállottak konokságával a maga felfogását? Mertél benne a remény, hogy a kisgazda- és a kommunista, de a többi pártban is ott vannak azok a társadalmi erők, akik mint ő, tudják, hogy a demokratikus koalíciót muszáj fenntartani. Azt hiszi, kétségek között is azt reméli – miért is beszélne „ második koalícióról” ! –, hogy túlsúlyban vannak vagy lesznek a pártokban azok, akik – mint ő – a békekötés előtt álló nemzet és a demokratikus átalakulás nagy ügyét tekintik, „ csendesen, de alaposan” ” megszabadítják pártjaikat azoktól, akik a polarizáció vészt hozó tüzét szítják, s összefognak a nagy reformpolitika közös platformján. Minden demokratához szól, hozzájuk elsősorban. Nekik kíván segíteni. Lejön a demokrácia őrtornyáról, hogy gondolatainak közlésével tevőlegesen előmozdítsa a félbemaradt forradalom véghezvitelét. A hatalmi pozíciókért versengő pártok között egy új szemlélet hirdetőjeként jelentkezik. A részérdeket – gyakran önmagukat is áltatva – „ a nemzet” , „ a dolgozó nép” egyetemes érdekévé hamisító pártvezérekkel szemben ő az egészre tekint, és lelkiismeretét követve megkísérli azt, amit csaknem lehetetlennek tart maga is. Miből eredt szívós hite, konok kitartása, ragaszkodása koncepciójához, amelyet irreálisnak ítéltek akkor is, s amely politikai naivitásnak látszik ma is sokaknak, olvasóinak szélesedő körében? Nemcsak a felismerésből, hogy „ az emberi méltóság forradalmá” -nak győzelméhez az adott helyzetben nem vezet más út. De Bibó személyiségéből, szelíd természetéből is, amely előnybe helyezte a méltányosságon alapuló megegyezést a más érdekűekkel, a másként gondolkodókkal való leszámolásnál. Az emberi értelembe vetett rendíthetetlen hitéből, amely a felvilágosodás korának nagy gondolkodóihoz hasonlítja. Történelemszemléletéből, amely elutasította az osztályellentétek objektív kibékíthetetlenségéről vallott felfogást. A történelem nem igazodott Bibó koncepciójához. Ám igazolta egész magatartását. Donáth Ferenc: Bibó István és a magyar demokrácia alapkérdése. In uő: A Márciusi Fronttól Monorig. Bp. MTA Közgazdtud. Int. – Századvég, 1992. 237–254. pp. http://magyarnarancs.hu/belpol/mozgalmas-elet-100-eve-szuletett-donath-ferenc-86436   2013.09.29. 09:10   Fotó: 56-os Intézet, fotóarchívum „Csalódott teóriákban, dogmákban, mozgalmakban. Megvesszőztetett állhatatosságáért, megszenvedett tévedéseiért, kiközösítették, mert jobban szerette az igazságot, mint Caesart…” 1987-ben ezekkel a szavakkal jellemezte baj-, elv- és zárkatársa, Vásárhelyi Miklós az akkor egy éve halott Donáth Ferenc sorsát, s valóban: Donáth élete egyszerre példázta egy forradalmas nemzedék nagy, történelmi csalódását és megcsalatását, valamint egy személyes út következetességét, morális integritását. Ennek a morális integritásnak a megőrzése bizonyosan nehezebb feladat volt, mint az életben maradásé, jóllehet a huszadik század magyar történelme ez utóbbihoz sem kínált éppenséggel kedvező feltételeket Donáth Ferenc számára. Jászárokszálláson született, s a fővárosba felkerülve 1934-ben szerzett jogi doktorátust – és vált illegális kommunistává. A Rajk László ajánlására beléptetett jogtudornak hamar érdemi szerep jutott a – sokakat vonzó és sokakat megtévesztő – népfrontpolitika, a Komintern által 1935-ben meghatározott taktikai irányvonal hazai megszervezésében. Megszervezésében – és hitelesítésében, merthogy az imponáló intellektusú Donáth teljes hitével és személyes vonzerejével állt ki a Horthy-rendszert és a nácizmus terjeszkedését egyként ellenző baloldali értelmiség összefogásáért. Így lett az egyik legaktívabb munkása az 1937-ben összehozott, de csupán alig több mint egy esztendeig egzisztáló Márciusi Frontnak, s ezért vállalt szerepet kommunistaként (és Kádár illegalitásbeli lakótársaként) a Nemzeti Parasztpárt 1939-es megalakulásában. 1940-ben letartóztatás, majd munkaszolgálat, 1942-től pedig a teljes illegalitás várt rá, hogy azután 1945-ben hozzáláthasson pályafutása legfontosabbnak érzett munkájához: a földosztáshoz. Nem csupán földművelési államtitkárként és egyéb tisztségek viselője gyanánt, de elsősorban a közvetlen demokratikus gyakorlat és a népi akciók lelkes híveként szervezte és irányította ezt a felszabadítónak szánt társadalomformáló aktust, amelyre utóbb élete végéig büszke volt. 1949-től mindinkább megfagyott a levegő az 1945 előtt itthon, illegalitásban működött kommunisták körül, s így 1951 elején a Rajkkal és Kádárral egykor egyaránt szoros munkakapcsolatban dolgozó Donáth is sorra került. Kádár János vádlott-társaként ítélték 15 évi börtönre, s magánzárkában töltött börtönéveinek az első Nagy Imre-kormány által megindított rehabilitációs hullám vetett véget. Ez a két személy azután hosszú évekre meghatározta Donáth sorsának alakulását: 1956-ig, 1956-ban, majd az 1956-ot követő megtorlás idején. Nagy Imre legbelsőbb körének tagja 1956 októberében egy újabb, bár éppoly törékeny és tünékeny népfront közepén érezhette magát egykori illegalitásbeli társaival, Losonczy Gézával, Szilágyi Józseffel, Vásárhelyi Miklóssal, Újhelyi Szilárddal. A jugoszláv nagykövetség, Snagov, majd a Nagy Imre-per tárgyalóterme várt a közvetlen demokratikus gyakorlat össznépi napjai után Donáthra, akinek Losonczy börtönhalálával a másodrendű vádlott életveszélyes szerepe jutott az 1958-as perben. 2003: felavatják mellszobrát Fotó: MTI – Sándor Katalin 12 évi börtönbüntetés, majd 1960-ban egyéni kegyelem: Donáth az egykori Nagy Imre-csoport legtekintélyesebb életben lévő tagjaként szabadult. Nyilvános pályafutása innentől egészen haláláig az agrártörténeté, ám az illegális és félnyilvánosságban betöltött szerepe a mégoly lassan kiformálódó ellenzék középponti alakjáé. Az általános tiszteleten alapult ez a szerep, amely lehetővé tette Donáth számára, hogy közvetítő legyen a már embrióállapotában is ellenszenvektől hemzsegő ellenzék csoportjai között. Így segíthette elő a szamizdat Bibó-emlékkönyv megjelenését, s így válhatott 1985 júniusában a monorierdei kempingben a monori találkozó „házigazdájává”. Népiesek és urbánusok együtt jelentek meg itt, újra egy népfrontpolitika kegyelmi pillanatát jelezve, Donáth ekkori szavaival: „Lényegében laza csoportok azok, amelyek itt többé-kevésbé képviselve vannak. Egymástól külön teszik a dolgukat. Bizonyos vagyok benne, hogy a jövőben növekedni és sokasodni fognak, ezt helyzetünk alakulása fogja magával hozni.” Az említett növekedést és sokasodást Donáth már nem élhette meg – a fejlemények ismeretében neki talán jobb is volt így. Példája emlékének fakultában is vonzó maradt, hiszen – a róla szóló dokumentumfilm címével – máig jó tudnunk, hogy „volt egyszer egy ember”. http://hvg.hu/itthon/20110805_Kis_Janos_Bibo_interju   2013.09.28. 00:09 Kis János: "Ha majd keresni fogják a kiegyezést, Bibónál számos fogódzót találhatnak" 2011. augusztus 07., vasárnap, 19:43 • Utolsó frissítés: 2011. augusztus 08., hétfő, 11:35 Szerző: M. László Ferenc Címkék: Bibó István; Kis János; Donáth Ferenc; Bibó-centenárium; Bibó-emlékkönyv 1980; Bibó István azért vált meghaladottá a rendszerváltás követő évtizedekben, mert azok a témák, melyek az életmű legfőbb elemeit adják - így a demokratikus jogállamhoz és a szociális kérdéshez való viszony, vagy éppen a nemzeti kérdés - megosztóvá váltak - állítja Kis János, az 1980-as Bibó-emlékkötet egyik szerkesztője. A kötet születésének körülményeit felidéző filozófiaprofesszor szerint csak akkor lesz újból "Bibó-reneszánsz", ha a jobb- és baloldal ismét keresi majd a kiegyezés lehetőségét. hvg.hu: A rendszerváltás éveiben mindenki Bibót idézett. Miért lett az 1980-as években ennyire divatos az a szerző, aki legjelentősebb írásait a negyvenes években közölte?   Kis János: Bibó István azt szerette volna, ha sírkövére ezt írják: „Élt 1945-1947 között”. Az ő igazi történelmi pillanata azonban később, az emlékkönyv körüli években jött el. Ekkor – és nem '45 és '47 között – vált integráló személyiséggé. Ezt részint emberi nagyságának köszönhette, amit az szimbolizált, ahogy – egyedüliként a Nagy Imre-kormány tagjai közül – a helyén maradt 1956. november 4-én, részint a nézeteinek és sajátos politikai helyének. Bibó a demokratikus jogállam rendíthetetlen híve volt, ugyanakkor szociális felfogását illetően radikális. Elismerte a magántulajdon értékét, de szocialista is volt, a szövetkezeti szocializmus híve. Ugyanakkor gondolkodásában központi szerepet játszott a nemzeti kérdés. És miközben mindig elvi következetességre törekedett, mindig kereste az elvi alapon vállalható reálpolitikai kompromisszumokat, a kiegyezés lehetőségét. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján fellépő politikai irányzatok mindegyike a magáénak érezhette. Az emlékkönyv azt demonstrálta, hogy a Bibóhoz való kötődés az eltérő világnézetű csoportokat egymással is kapcsolatba hozhatja, közös platformul szolgálhat együttműködésük számára. Ez volt szerintem az elsődleges jelentősége. hvg.hu: Miért lett elfeledett szerző mostanára? K. J.: Bibó alakjának elhalványulását az okozta, hogy a dolgok – történelmi léptékkel mérve – gyorsan túlhaladtak az ő pillanatán. A szövetkezeti vagy másféle szocializmusba vetett hit elolvadt. A demokratikus jogállamhoz és a szociális kérdéshez való viszony egyaránt megosztóvá vált, akárcsak a nemzeti kérdés. Míg a rendszerváltáshoz vezető időszakban minden komolyabb politikai erő kompromisszumos megoldásban gondolkodott, a rendszerváltás után az új demokratikus politikát alkotó tényezők között elveszett a megegyezésre való készség. Kis János Fotó: Horváth Szabolcs Ha Bibónak ismét lesz reneszánsza, már nem az ő sajátos politikai nézetei alapján, hanem azon az alapon, hogy a szembenálló politikai erők megértik: a széles értelemben vett jobb- és baloldal kiegyezése nélkül Magyarország lakossága nem válhat életképes politikai közösséggé. Ha majd keresni fogják a kiegyezést, Bibónál számos fogódzót találhatnak. hvg.hu: Ön hogy került az 1980-as emlékkötet szerkesztőbizottságba, egyáltalán hogyan merült fel az emlékkönyv készítésének a gondolata?   K. J.: Kenedi János vetette föl, még 1978-ban, hogy kezdeményezzünk egy afféle Festschriftet (születésnapi kötetet –a szerk.), mellyel a szerzők a 70-ik születésnapján tisztelegnének Bibó István előtt. Aztán János hozta meg Bibó halálhírét is az Akadémiai Könyvtárba, ahol a hét hat napját töltöttük. Még aznap ellátogattunk Donáth Ferenchez, felkértük, hogy vegyen részt a kötet szerkesztésében, és legyen a szerkesztő bizottság elnöke. Feri mindkét felkérésre habozás nélkül igent mondott, úgyhogy bele is vághattunk a munkába.   hvg.hu: Az öt évvel későbbi monori találkozónál a szervezők kihúzogatták egymás meghívott-jelöltjeit a listáról. A Bibó-kötet szerzői listájának összeállításakor voltak-e ilyen feszültségek?   K. J.: A Bibó-emlékkönyv és a monori tanácskozás rokonok voltak: mindkettő széles összefogásból jött létre. De volt egy lényeges különbség: az emlékkönyvben való részvételt minden magára adó értelmiségi becsületbeli ügynek tekintette. Alig valakiről tudok, aki a felkérést elhárította volna. Monort azonban sokan kockázatos vállalkozásnak tekintették. A demokratikus ellenzék tagjai, akik hosszú évek óta vállalták a nyílt szembeszállást a rezsimmel, hozzászoktak az ilyen kockázatokhoz. Szívesen vállalták a részvételt, és általában el is várták, hogy meghívják őket. A többi körökben mérsékeltebb volt a részvételi kedv. Ha a szervezők nem igyekeztek volna ésszerű arányokat fenntartani, könnyen keletkezhetett volna olyan látszat, hogy ez tulajdonképpen a demokratikus ellenzék összejövetele, melyhez mások csak a díszletet szolgáltatják. Ez volt a feszültség oka – sok ellenzéki érezte (joggal) úgy, hogy ott lenne a helye, és mégsem lehetett ott. Az emlékkönyv résztvevőinek kiválogatásakor ilyen nehézséggel nem kellett számolni. Volt azonban néhány vitás eset. Huszár Tiboron kívül Krassó Györgyre emlékszem, akinek a neve szintén fölmerült, s akit végül a szerkesztő bizottság többsége leszavazott. Huszár esetében a negatív döntést igazolta az idő: végül is ő lett az emlékkönyv titkos cenzora. Krassó esetében azonban véleményem szerint elhibázott döntés született, amit máig fájlalok. Bibó István - a meghaladott gondolkodó? Fotó: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130923-195852.mp3   2013.09.28. 00:01 Radnóti Sándor 2013-ban Donáth Ferenc centenáriumán a Klub-rádióban. (Váradi Júliával)   http://beszelo.c3.hu/cikkek/donath-ferenc-emlekezetere   2013.09.27. 23:58 Donáth Ferenc emlékezetére Radnóti Sándor Ötvenhatos fiatal barátainak Feri bácsi volt, az én nemzedékemnek, a nála több mint három évtizeddel fiatalabbaknak újra Feri lett. Mindenki a magáét: nem láttam őt a tán kissé dekonspiráló Kopasz fedőnévvel az illegális mozgalomban, a Márciusi Front[SZJ] szervezőjeként, földosztóként, a forradalom politikusaként, s a mindezekért rászabott börtönökben. Arról az öregedő, majd öreg férfiról akarok beszélni, akivel huszonnégy éves koromban jó sorsom a Földreform-könyvéről[SZJ] írott ismertetésem alkalmából összehozott, s akihez az eltelt tizenhat évben meleg barátság fűzött. Nem sokat változott ezekben az években: tar, középmagas, szíjas, kissé hajlott derekú ember. Választékosan, „angolosan” öltözködött, a jászárokszállási gyerekkor mintáira, s talán joghallgató korára csak a félrecsapott vadászkalap és a kis bajusz emlékeztetett. Kerek koponyára, kissé mongolos pofacsontokra feszülő bőr, élénk, apró szemek, melyek eltűnnek, ha nevet vagy mosolyog. Beszéde viszont nem volt élénk, hanem megfontolt, felületes megfigyelő színtelennek is vélhette. Érintkezési formáiban volt valami régimódi humanitás, tartózkodás és diszkréció, figyelmezés és figyelmesség, nők irányában galantéria. Az emberi kapcsolatok fokozatainak érzéke volt ez, szemben a futó találkozások ma dívó, semmire sem kötelező őszinteségmámoraival, örökbarátságaival. Ám minden merevség nélkül, s jó ok híján sohasem elzárkózva. E fokozatokban mindig mesterkéletlen volt, intimitás és szívhangok nélkül is személyre szóló. Emlékszem, mennyire boldoggá tette kislányomat, amikor a bonbont azzal adta át, hogy ezt ő a Nemzetközi Nőnap alkalmából hozta neki. Az önmagáról alkotott kép szilárdsága és ugyanakkor – noha gőgös ember volt – nem elsőrendű fontossága alakíthatta ki ezt a modort. Kevésbé hiú, kevésbé nárcisztikus embert nemigen ismertem. Ám személye háttérbe szorításával sem tolakodott. Ha az utolsó években valaki betegségéről kérdezte, szabatosan válaszolt, nem hivalkodott a legyintéssel, a hősies hallgatással sem, s csak azután tért rá a világ vagy a másik dolgaira. Brecht egy kínai versének sorai sokszor jutottak eszembe róla, tán arca kínaias vonásaitól sem függetlenül: „Udvarias kérést megtagadni / Az öreg már kissé túl öreg”, s a folytatás, hogy „Méltó választ illik annak adni, / Aki kérdez.” (Csorba Győző fordítása.) Nem tudhatom persze, csak sejtem, hogy ez a nyugodt és méltó válasz korával is összefüggött, életkorával és a korszakkal, melyben ismertem. Mindenesetre nagy türelemmel és önmagát is elragadó kíváncsisággal válaszolt a néha nem is olyan udvarias kérdésekre, anélkül, hogy szavait bármikor is mentegetőzés vagy veterán öntetszelgés színezte volna. Nem igazolni akarta magát, mert nem lezárt történetről gondolkodott. Amiben nagyon is nem volt öreg, hogy nem utókorát élte. Öregség, fiatalság. Ez az öreg ember talpig férfi volt. Ifjúkorának tüze nem lobbant ki. De mi ez a tűz? Nem eszme, amelyhez „hű maradt”. Az az ember, akit ismertem, nem volt kommunista marxista: úgy mesélte, hogy egyszer már, az ’50-es években a börtönben leszámolt magában gondolkodása és élete e tradíciójával, de akkor jött a „csapda”, a XX. kongresszus és vele a mozgalom reformjának, demokratizálásának ígérete. Tévedését hamar be kellett látnia. Egy gondolkodási hagyomány kereteinek, sémáinak leépítése, különösen, ha valaki nem robbanékony, konvertita természet, hanem oly higgadt megfontoló, mint amilyen Donáth volt, lassúbb, nehezebb. Ám látható, hogy ami élete utolsó évtizedeiben foglalkoztatta, nem illeszthető kommunista eszmekörbe. Azt a pluralista víziót, amelynek hangsúlyai a népuralom közvetlen demokratikus intézményein vannak, nem integrálhatja sem egy militáns, föld alatti centralizált szervezet, sem pedig a kommunista államnak, a demokratikus centralizmus diktatúrájának bármely változata. Ő ezeket kutatta. S a kutató elfogulatlanságára vall, hogy ezek egyik mintapéldáját saját múltjának egyik legjobb történelmi pillanatával szemben találta meg: a kommunista földreformot korrigáló spontán népi intézményekben.[SZJ] Mint ahogy 1956 igazán jelentős tradíciójának sem a nemzeti és reformkommunista hatalomátvételt tartotta („mi csak futottunk az események után” – mondotta), hanem az attól függetlenül szerveződő munkás-önkormányzati intézményeket, illetve azt a népmozgalmat, amely elsöpörte a kényszer-termelőszövetkezeteket. Igaza volt-e, amikor a népképviseleti formákkal szemben ennyire előtérbe helyezte a spontán népuralmi formákat; a hatalomgyakorlás mindenki által ellenőrizhető, formalizált szabályozásával szemben a közvetlen hatalomgyakorlást, s a kettő kombinálásának elméleti lehetőségeit nem kereste? Ez természetesen vitatható, és gyakran vitattuk is. Donáth itt kijelölte legfőbb értékeit, s megmutatta történelmi kontextusukat. Az elsőről, a földreformról alapvető történelmi művet írt, melynek nagyszabású objektív leírásaiból az értékválasztás akkor is kiolvasható, ha a közvetlen demokráciáról szóló elméleti fejezet a cenzúra áldozata lett. A másodikról, a munkástanácsokról csak tervezett hasonlót, ezt a munkát már nem végezte el, gondolatai csak megannyi beszélgetésből és a Bibó-emlékkönyvbeli tanulmányából[SZJ] rekonstruálhatók. Az, hogy értékeit reális történelmi környezetükben mutatta meg, azt is jelenti, hogy nem akarta lefordítani napi feladattá. Márpedig Donáth elsősorban politikusnak tekintette magát, nem teoretikusnak, s nem is közgazdásznak vagy történésznek. Mindenek felett tehát a ma megvalósítható érdekelte. Ám itt a szavak gyengék, hiszen ugyanez a formulája annak az apolitikus értelmiségi közgondolkodásnak is, amely a hic et nunc-ot úgy érti, hogy tartsd a szád. Talán ezért is kellett ezeket a távoli értékeket kijelölni, megerősíteni. S talán ezért is készült el a ’60-as években a Földreform-könyv, s később azért nem a Munkástanács-könyv, mert a ’70-es és ’80-as évek több feladatot adhattak egy független politikusnak, mint a ’60-as évek. Másfelől, amikor legsajátabb problémakörét, az exigenciákat – a napi szükségleteket és követelményeket – mérlegelte, nem tette zárójelbe értékeit. Mintája erre a magyar mezőgazdaság fejlődése volt, melynek sikereit a ’60-as években részben a spontán paraszti gazdasági osztályharcokra (háztáji, részesművelés stb.), kikényszerített megegyezésekre, alkukra; majd a téeszek politikai pozíciójának bizonyos fokú megerősödésére, önállósulására vezette vissza. Ezért foglalkoztatták elsősorban a gazdasági reform politikai feltételei, annak a mozgástérnek az intézményes garanciái, melyben a spontán követelések artikulálódnak s megegyezésekre vezethetnek. Politikai realitásérzéke persze fölötte szkeptikussá tette e megegyezések lehetősége, megszilárdítása és kiterjeszthetősége tekintetében. A demokratikus ellenzékben azt a szabad fórumot remélte látni, amelyet már egy 1939-es Kelet Népe-cikkében[SZJ] a politikai kibontakozás egyik feltételéül szabott. Ő maga ennek az ellenzéknek a legnagyobb tiszteletben álló alakja lett, s noha személyében összekapcsolt bennünket néhány szép és méltó magyar történelmi hagyománnyal, a Márciusi Fronttal és az ’56-os forradalommal, mondani sem kell, nem a történelmi kövületet láttuk benne. Jelenléte ellenszere volt annak, ami minden kis létszámú, veszélyeztetett helyz Következő 10 cikk Előző 10 cikk Oldal tetejére