"Ami pedig túléli, az benne lesz mindannyiunkban, akik hozzá hasonlóan komolyan gondoljuk Donáth Ferenc krédóját, mely szerint a politika nem az elit hatalomgyakorlásának művészete, hanem soha véget nem érő küzdelem azért, hogy a hatalom minél nagyobb része visszaszálljon azokra, akik fölött s akiknek nevében gyakorolják."
Budapesten, 1992 júliusában Kis János
Búcsú
LAURENSZKY ERNŐTŐL
Kedves megemlékező Barátaink! Midőn hírül vettem Ernő barátunk gyászhírét, azonnal egy távoli emlékkép derengett fel bennem: első találkozásom Ernővel, most éppen 70 esztendő messzeségéből. 1945 márciusa lehetett. A helyszín a Karinthy Frigyes út közepe. Legyen szabad a korhűség okán Verpeléti utat mondanom. Még alig jöttünk fel az ostrom-élet sötét pincéjéből, újrakezdendő az életet. Valamelyest túl voltunk már a lakásból a törmelékek kihordásán és az üvegcserepek kisöprésén. Önkéntesen álltunk össze néhány környező ház lakójával, hogy a ház előtt emelt barikád bazalt köveit a helyükre rakjuk. (Ez nem az u. n. ”málinki robot”, hanem az életösztön természetes reflexe.) Még az Élet kezdetén jártunk; nem volt villany, gáz, víz és természetesen működő rádió, írott sajtó sem. Nem ismertünk híreket a verpeléti úttól néhány utcányi távolságon túli világról sem. Ekkor feltűnt a Móricz Zsigmond körtér – bocsánat, ne legyen anakronizmus: Horthy Miklós körtér – felől egynyurga szemüveges fiatalember és egy lapot, nem is lapot Újságot!, hozott. „Szabadság” volt a lap címe, egyetlen oldalból állt. Hírek! voltak benne. Osztott néhány példányt. Van élet Lágymányoson túl is! Ez a nyurga szemüveges kamaszLaurenszky Ernő, a Verpeléti ut 22.-ből. Ez volt akkor és most is eltávozott barátunk lakhelye.
Nem tudhatom, hogy tudta-e Ernő, hogy mit tesz, mit jelent hírt, ismeretet, tudnivalót (tudást?) hozni a távolabbi élni akarásról, (amit akkor talán még ő maga sem érthetett), ami épp oly hiánycikk volt, mint a víz, gáz és villany. Azt sem tudhatom, hogyez a számomra immár szimbólummá emelkedett emlékkép Ernőnek mit jelentett, hogy majdan a pedagógus pályát választotta, amelyben ugyanazt tette, amit 70 éve az a nyurga kamasz tett: Hír adni a világról. Ezt tette pedagógusként, ezt tette történészként és ezt tette közéleti emberként.
Ezt követően alig egy hónapon belül ismerkedtünk meg közelebbről, mint a lassan újjáéledő kelenföldi ref. ill. evangélikus cserészcsapatok tagjai. Talán itt erősödött benne tovább (először a kőszegi kollégiumi életben) a közösség kohéziós erejének a varázsa. Ez vezérelhette olyan önzetlen és páratlan közéletiség felé, ami kivételesen aktív szerepvállalást jelentett a Cserkészmozgalomban, az Úttörőmozgalomban, a pedagógiai társadalomban, a Fényes Szellők Baráti Körében, a Kossuth Szövetségben, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetében, a Bihari János Táncegyüttesben és még számtalan társadalmi, civil szervezetben.
Ezen a helyen – Nagy Imre szobra mellett, amit az imént koszorúztunk – emlékezünk eltávozott barátunkra. Ez a helyzet kötelességemmé teszi arról is szólni, hogy mit jelentett Ernő számára 1956 dicső napjaiban az általa oly lelkesedéssel gyakorolt közéleti felelősségvállalás. Természetesnek tartotta, hogy szolgálatra jelentkezzen az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnál alakult Nemzetőr zászlóaljnál. Itt hasznosította a kőszegi katonai kollégiumban szerzett ismereteit a bajtársai kiképzésénél. Egy járőrszolgálata során – melynek feladata volt egy lengyel delegáció kísérése a lengyel nagykövetségre – visszaúton beleütközvén egy szovjet páncélosba lelőtték, járőrtársa meghalt, ő pedig súlyosan megsebesült. Ernőt a Városligeti (Gorkij) Fasori Kórházban látták el. 1991. október 23.-án Ernővel együtt vettük át „Az 1956-os emlék érmet” és oklevelet Göncz Árpád köztársasági elnök aláírásával, melyben az indoklás szerint „A Nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalmunk alatt példamutatóan helytállt ...”
Visszatérve a Cserkész-mozgalomhoz: ennek különösképpen a regős-cserkész ágát művelte Ernő barátunk, amelynek révén elköteleződött a néptánc-mozgalommal is. A néptánc, pedagógusi pályáját különösen kiegészítette, ami több iskolában eredményezett néptánc csoportokat és ami a legfontosabb, a csoportok megízlelhették általa a néptánc emberformáló erejét és összetartó közösségi varázsát. De itt sem állhatunk meg, mert innen egyenes út vezetett a Bihari János Néptánc-Együtteshez, amihez elsők között csatlakozott és hosszú ideig egyik jelentős személyisége és táncosa volt.
Elkötelezett pedagógus volt. Ez azt jelentette, hogy a tanári foglalkozással járó kötelező órák leadása nem elégítette ki. Ez hajtotta a tanórákon túli ifjúsági mozgalmak felé. Erre predesztinálta a diákélete is. Cserkészéletét a kelenföldi ref. 281. sz. Szilassy Aladár csapatban folytatta, – itt kerültem szorosabb ismeretségbe Ernővel – majd a Lónyai u.-i református gimnázium Bethlen Gábor Cserkészcsapatban lett őrsvezető. 1947-benmár mint regős-cserkész vezető részt vett a háború utáni első , moissoni dzsenborin.
Utolsó éves lónyaistaként a Diákszövetség kerületi titkára, majd a Diákszövetség Budapesti Bizottságának kultúrosa lett.
Az ELTE történelem szakának elvégzése után – a korábbi néptáncos ismereteire támaszkodva, tanári hivatása mellett – néptáncoktatóként is tevékenykedett. A Népművészeti Intézet Muharay Elemér vezette Néprajzi Osztályán félnapos tudományos munkatársi állást is betöltött.
A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és a Magyar Úttörők Szövetsége 1948-as egyesülése után, a cserkészet iránt elkötelezettek számára két lehetőség maradt: a visszavonulás vagy az úttörőmozgalom. Ernő hosszas vívódás után tanárként az utóbbit választotta. Hosszú úttörőmozgalmi pályája során Cinkotán volt csapatvezető helyettes, a XI. ker. Bartók Béla u.-i iskolában csapatvezető, a mozgalomban jelentős tisztségeket töltött be. Számtalan tábort szervezett és vezetett. Kiváló úttörővezetőként szíve mélyén mégis cserkész maradt. Például a vándortáborozásaiban a cserkész regős-vándorlások emléke és módszerei köszöntek vissza. 1967-töl 79-ig Az Aga u.-i iskolában tanított és egyben úttörőcsapat-vezetőként szervezett és vezetett nyári és téli szünetekben táborokat.
A közösségépítő szenvedélye – a szűk értelemben vett pedagógiai pályán túllépve – a Magyar Pedagógiai Társasághoz is elvezette, ahol alapítóElnöke lett a Mozgalom-pedagógiai Szakosztálynak.
Az idő múlásával Ernő nem feledkezett meg az elkötelezettségének forrásvidékéről sem. Elsők között csatlakozott a 70-es években az újraébredő Fényes Szellők Baráti köréhez, ahol kiemelkedő program-szervező tevékenységet folytatott és mindvégig aktív tagja volt. Hasonló nosztalgia vezérelte 1997-ben a Nagy Imre Társasághoz, ahol a Budapesti Szervezetnek egyik meghatározó személyiségévé vált.
Tájékozottsága – mindenekelőtt pedagógiai, kulturális, történészi és politikai
területen – legendásan sokoldalú volt. Nem mindig volt igaza (többnyire az volt) de mindig volt véleménye, amit vehemensen képviselt, de készséggel elismerte az esetleges tévedését ha az bebizonyosodott.
Hosszú életútján a pedagógiai, kutató, közösség -építő és teremtő tevékenysége során sokszor tapasztalhatta az alkotó munkásság örömét és kudarcainak keserűségét, megérhette egyaránt az elismerések sokféleségét és a mellőzöttség keservét.
Búcsúzunk Laurenszky Ernő barátunktól és kegyelettel megőrizzük az emlékét.
<===============>
Elhangzott: 2015. június 16.-án
A Vértanúk terén,
a Nagy Imre szobor mellett.
Barátaim,
Tegnap lezajlott a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete éves közgyűlése és tisztújítása.
Szokatlan módon megjelent ezen az országos NIT elnöke, Balahó Zoltán is, akit barátsággal fogadtunk.
Parázs, elvi alapú vita alakult ki közte és a BSz tagjai között.
Balahó úr úgy gondolta, hogy a legfontosabb az alapszabály, az adminisztráció, a különféle társasági törvények betartása - mi meg úgy vélekedtünk, hogy ennél fontosabb Nagy Imre szellemiségének életben tartása.
Meg akarják nekünk tiltani, hogy a NIT tagjaként részt vegyünk bármiféle politikai megmozdulásban, így például tüntetésben - ezt csak magánemberként tehetjük meg.
Ha emlékezetem nem csal, maga Nagy Imre számos politikai megmozdulásban vett részt, sőt ezért a végén még életével fizetett is.
Szimpatikusnak tartjuk, hogy a NIT vezetősége - és új alapszabálya - meg akar bennünket óvni ettől a tragikus sorstól, de én, aki szerencsémre megúsztam az 1956-58as megtorlást, most már nem szeretnék erről lemaradni.
Végtére is a NIT nem a Magyar Teknősbékatenyésztők Baráti Társasága - ahol tényleg magánügy a politikai tevékenység - hanem határozottan egy bizonyos politikai elvrendszert képvisel.
Azt, hogy hazánk legyen egy független, demokratikus, liberális európai jogállam, ahol működik a fékek és ellensúlyok rendszere, ahol nem kell "médiatörvény", elegendő egy tisztességes BTK és PTK, és nem az önkény az úr.
Számunkra ez Nagy Imre öröksége - és aki tiltani akarja hogy a NIT, vagy annak bármely tagja nyíltan állást foglaljon egy ilyen elvrendszer mellett, az inkább lépjen ki, és csatlakozzon valamilyen másik, politikamentes társasághoz.
És aki úgy gondolja, hogy ezt a szemléletet felülírhatja bármiféle alapszabály, vezetőségi határozat, törvényi hivatkozás, az tartson engem nyugodtan "anarchistának" - vállalom!
Szolidaritási Nyilatkozat
Szolidárisak vagyunk a Norvég Alappal együtt koncepciós eljárás alá vont civil szervezetekkel! Az Ökotárs Alapítvány és a vele kapcsolatban lévő civil szervezetek folyamatos hatósági zaklatása jogtalan. A KEHI, a magyar rendőrség, és ügyészség hatáskörén kívül álló ügyben, megfélemlítő erődemonstrációval, tényállás nélküli eljárást folytat. Szolidárisak vagyunk az egyházi méltóságuktól megfosztott kisegyházakkal. Felszólítjuk a Magyar Kormányt, hogy haladéktalanul szüntesse meg üldözésüket, és mindazok üldözését, akiknek nyomorát az állami gondoskodás hiányában ezek a kisegyházak enyhítik. Tegyen eleget a Magyar Kormány az Emberi Jogok Bíróságának jogos ítéletének!.Tiltakozunk az államigazgatásban és igazságszolgáltatásban megnyilatkozó pártpolitikai befolyás ellen.
Budapest, 2014. szeptember. 12. dr. Donáth Ferenc
Szele Tamás, ahogy én látom
"Szárnyat a gondolatnak, erőt az érzésnek, ihletet a léleknek!"
Kívánta Vészi József a liberalizmus lobogóját felvállaló Nagyváradi Napló első számában az újságnak, és azt tanácsolta, hogy szedje elő az útszél porából a régi ideálokat, és keresse azt az erőforrást, amelyből tíz évszázadon át annyiszor merített nemzetünk.” ( Nagyváradi Napló első lapszáma 1898. október elsején)
Szele Tamás forrásvidéke: Nagyvárad és Ady Endre, aki 1901. május 12-től e szerkesztőség tagja. Felvételi kérelmében írja: "Ez a kis magyar világ, itt, háborog, fekete, csúnya felhők kavarognak rája. Aki nem csupán arra teremtetett, hogy egy számmal növelje a születési és halál-statisztikát: most nem alkudozhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." A váradi, majd a magyar ellenzék szószólója radikális világnézetével írt cikkeiben és verseiben a katasztrófából kivezető utat, a „vörös lobogó” alatt találta, meg. Váradról útja abba a Párizsba vezetett, ahol a nemzeti - és a köztársasági öntudat összefort, ahol rendőrségtől kórházig, közintézményeken évszázadok óta 3 szó várja az odamenő embert: "liberte, egalite, fraternite". "Párizsról idézem prózáját: "Öt-hat mandátummal Franciaország megmarad a radikális haladás útján s bizodalma lesz tovább is mindazoknak, kiket sorsuk sötétebb országok iszaposabb földjéhez láncolt." Ady Endre bizalmára ugyan árnyékot vetettek a "Dreyfus-perrel " , majd a Vissi-kormánnyal, de a XX. század egészében igazolta várakozását: Jean Jaurés-n át Zoláig, a konzervatív De Gaullettól a kommunista Sartre-ig.
Ebben az Ady-s a nagyváradi szellemben gyökerezik kiváltképp Szele Tamás publicisztikája. Itt nőtt fel, és érettségizett, itt érett emberré.
Szele Tamásra minden bizonnyal hatott a kolozsvári iradalom is. A huszas évek Pásztortűz szerkesztősége, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Makkai Sándor, akiket összekötött a trianon utáni talajvesztettség érzés, irodalmi nézeteik, és a New York kávéház törzsasztala. Alapkérdésük a kisebbségi lét, a menni vagy maradni dilémája, amelynek tengelyében a közösséggel való azonosulás, a közösségi gondok és feladatok vállalása a kisebbségi lét körülményei között megkerülhetetlen erkölcsi kötelezettsége áll. "Eredj, ha hittelen hiszed: a hontalanság odakünn nem keserűbb, mint idebenn." Makkai Erdélyből való emigrálásakor a "Nem lehet" című cikkével búcsúzott: „A kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség”. Erre Reményik is cikket írt. „ »A kisebbségi kérdés megoldhatatlan«, mondod Te. Revízió lehetetlen háború nélkül, mondjuk itt mindnyájan, s mondják bizonyára ott túl is. A háborúba pedig belepusztulhat az egész magyarság, sőt bizonyára bele is pusztul, a megmaradt csonka rész is, és – »az utolsó akácfáig« elveszítheti »szuverenitását«. (Szegény, szomorú szuverenitás így is!) Ezt annyi tapasztalat után, gondolom, minden mélyebbre néző ember látva látja. Komolyan senki sem akarja itt. Nincs tehát igazam, ha cikked után a mi helyzetünk reménytelenségét fokozottabban érzem? De még versben sem merném Úgy leírni, ahogy Te leírtad” .
Szele Tamás elődjei voltak a Magyarországra kivándorolt Transzilvániaiak.
Áprily Lajos, aki a 30-as években családostul hagyta el Erdélyt és felhagyott a publicisztikával is. 1939 őszén írta Reményiknek levelében Áprily: „ bár együtt maradhattunk volna! Én vagyok a nagyobb vesztes, mert neked sok melegszívű embered van ott, én pedig ődöngök ebben a megszokhatatlan nagyvárosban, utánam nyúló kéz nélkül, gyökértelenül”. Bár a nagyenyedi református tanítóképző után, Bp-en a Barmadas igazgatóságát megkapta, de a zsidótörvények végrehajtását elutasította, és lemondott igazgatói és tanári állásáról. Még a történelmi magyar állam hatalma teljében szakított meg minden egzisztenciális kapcsolatot a hivatallal és az egyházzal: "Én gyűlöletre nem születtem, s itt szeretni nem lehet."
Bodor Pál is elődje volt, aki ugyan már a bukaresti TV-ban is, majd a budapesti Népszabadságnál Diurnuszként is ismertséget szerzett,mégsem szabadult az erdélyi együttélés mélységes kútjától. Idézem kisregényét: "Aput elvitték "koncentrára" az Olt-völgyi kőbányába, és ők lemondták a tejesasszonyt... Aztán egy szép napon Gréti beállított, feketébe volt öltözve egészen...Frau Málika, eltűnt az én Klausim is...a Kluas fiú, a Koch Klausi, az egyenruha hajtókáján két villámjellel. ... Gréti leült az előszobában a padkára, törölgette a szemét és azt mondta - A mi Schmidtünk , amikor kondoleálni jött, azt mondta, a zsidók ölték meg a fiamat. Én meg azt mondtam, hallja, Schmidt, én inkább attól félek, hogy a mi fiunk ölte meg a zsidókat, mert amilyen disznók maguk, gyilkost csináltak belőle." Ahogy Bodor Pálnak , úgy Szele Tamás meghatározó élménye is a többnyelvű, sokvallású együttélés tapasztalata.
A még most is lenyűgözően alkotó TGM sem hagyható ki az elődök sorából. Kolozsvári emlékmű című írását idézem a minapi Magyar Narancsból: " A jelenlegi magyar államban - hivatalosan és köztéren - a meggyilkolt magyar zsidókat nem szabad meggyászolni. A fekete, "absztrakt" sziklaemlék stílusában is sokatmondóan különbözik a pesti Szabadság térre tervezett, kínos zavarra valló és esztétikailag is zavaros giccstől...Aki meg akarja gyászolni mérges gázzal meggyilkolt és elégetett zsidó honfitársainkat, vigye virágait Kolozsvárra."
Szele Tamás életében is meghatározó döntésre; emigrálásra vezetett, amikor a román titkosrendőrség érdeklődni kezdett iránta, hol le- hol feltartóztatták, így 1987 végén Magyarországra települt, akárhogy is tartóztatták. A Nagy Kondukátor elsősorban a kisebbségben élők agyába égette bele, hogy HATÁRTALAN az a hatalom, amely egy ország éléről elzavarhatatlan. Nem véletlen, hogy a szovjet csatlósállamok közül egyedül Romániában vált a rendszerváltás fegyveres felkeléssé, és itt végezték ki egyedül az pártfőtitkárt. Senki; sem az elnyomottak, sem az elnyomók nem hitték el, hogy Csaucseszku leváltható. Nem véletlen, hanem a tapasztalat okozza, hogy barátunkban az Orbán-rezsim kapcsán megszólalt a vészcsengő. A Csaucseszku-tapasztalat: a Kárpátok Géniusza- tapasztalat mondatja ki Szele Tamással az ítéletet Orbán-rezsim felett. "Negyvenhat éves vagyok. Azt mondják, ez a legszebb férfikor, nekem ebből a féfikorra nincs is panaszom, de ezt a mostani időszakot óvakodnék a legszebbnek nevezni.""Ez a Kurultáj: színes, selyem spanyolfal, tarka közép-ázsiai kulissza, díszlete a tragédiának, amit a jobboldal rendez a mi statisztériánkkal." "„Az egész mai turanizmus nem egyéb, mint egy félfeudális-félrabszolgatartó magyar társadalmi rend ideológiai és kulturális előkészítése. Ami ugyan sosem fog eljönni, de amit nagyon szeretne bevezetni a magyar jobboldal."
Nem véletlen, hanem törvényszerű a gondolati rokonság Adyval, a nagyváradi előddel. Csak egy mondat erejéig visszakanyarodnék Adyhoz, és ídézek a nacionalisták c írásából: " A magyar nacionalizmus még veszedelmesebb talán a többinél, mert ez áll a legintimebb viszonyban Rómával s mert kibővült a porosz junkerek veszedelmes ostobaságával." A származás és a kultusz összekapcsolásával megkülönböztetni az idegent és a rokont, már Ady korában is felismerhetően veszélyes volt. Hát még a XX. századi tapasztalatok után mennyivel többen láthatnák a szakadék veszélyét! De nincsen sok Szele Tamás. "Mi is magyar most? Kérdezi Berzsenyi után szabadon Szele Tamás - Amint láthatjuk, a legmagyarabb dolog a csodaszampó. Annyira, hogy ezt visszük majd a jövő évi világkiállításra is, méghozzá egy méretes darabot: viszont, hogy valami megkülönböztesse egy egyszerű vízimalomtól, ez örökké fog forogni, illetve addig, amíg veri az ördög a feleségét. Elég bonyolultnak hangzik? Mert az is, de nyugalom, mindjárt megmagyarázom, aztán tessenek eldönteni, kihez menjenek előbb az ápolók: hozzám, akinek ez az egész nem tetszik, a tervezőkhöz vagy a megrendelőkhöz."
"És így már világos: Krisztus Kerecsen, a Karácsony ősmagyar ünnep, tőlünk terjedt el az egész világon, az angyalkák meg sámánok. Hát kérem, ki dobon száll fölébe, annak kurul e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörömarty Mihály. Szántai Lajos és Pörzse Sándor természetesen tudják – csak nem nagyon érdekli őket. Ez a nagyobb baj. Ha ezt az okfejtést egy tanulatlan, félrészeg polgártárstól hallom az ivóban, a pult mellett, hát azt mondom: sok volt neki a jóból, bolond likból bolond szél fúj, kialussza. De ezt a két urat mindennek nevezném, csak tanulatlannak nem: pontosan tudják, mivel játszanak, amikor ügyesen, cselesen, szőrmentén tölcsérezik a hazugságot a jobb sorsra érdemes koponyákba. Lám, tavaly elindították ezt a délibábos elméletet, terjedt egész évben, idén már tartottak is karacsun-kerecsen ünnepet. Nem csodálnám, ha összekeveredve az eddigi hagyományokkal, jövőre már úgy nézne ki a nemzeti karácsonyfa, hogy a tetejében sólyom ül. Ő hozza az ajándékokat.
Nem csak magyar ez az ünnep, kérem. Egyetemes, mindenkié.
Nem kéne még ezt is bemocskolni, kisajátítani, átalakítani. Akkor sem, ha választási kampány van. Akkor sem, ha megzavarja az eszünket a túlzott hazafiaskodás.
Mi meg inkább térjünk vissza a jól bevált, valódi Karácsonyhoz, és dicsérjük az égben Istent, kívánjunk a földön békességet a jóakaratú embereknek.
Rendben, ma a rosszakaratúaknak is. De még az ünneprontóknak is.Legyen a sámánnak is Karácsonya."
Legyen hát Libik Györgyről elnevezett díjunk az erre méltó küzdő társunké: szabadság szerető Szele Tamásé!
Donáth Ferenc
NYILATKOZAT
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete örömmel veszi fel a kapcsolatot a „Polgári Mozgalmunk az Igazságért ’Horthy genocídiuma 1941-1944’ Koordinációs Bizottságával”! (Köszönjük a „Polgári Demokratikus Ellenzék” közvetítő munkáját.)
Csatlakozunk a szerbiai, vajdasági, bácskai, bánáti antifasiszták „Polgári nyilatkozat a vajdasági Bácskaterületén 1941-1944-es népirtás elítéléséről, amely népirtás által a horthysta Magyarorszg több, mint százezer ártatlan bácskai lakost likvidált” című nyilatkozatához.
Történelmi tényekről, részletekről mindig helye van tudományos egyeztetésnek, vitának, de alapvetően egyetértünk a második világháborúban Horthy-Magyarország megszálló hatóságai és fegyveres erői részéről elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények elítélésével.
Ugyancsak egyetértünk azzal, hogy erőteljesen tiltakoznak az Orbán-rezsim által részben kezdeményezett, részben bátorított, részben megtűrt Horthy-mosdató, Horthy-kultuszt építő szellemi, kulturális, ideológiai irányzat ellen.
A NIT Budapesti Szervezete úgy értékeli a Jugoszláviát hitszegő módon megtámadó, majd a megszállt területeken önkényeskedő magyar állam tevékenységét, hogy szörnyű történelmi hibák vezettek a Bácskában elkövetett bűncselekménysorozathoz. A Trianon után irredenta stratégiát követő Horthy-Magyarország a szomszédai elleni áskálódásra, gyűlölködésre nevelt egész nemzedékeket. Folyamatosan elhallgatták azokat a tényeket, hogy a trianoni békeszerződés által a Magyar Királyságtól elvett területek igen nagy részén már régóta nem volt magyar többség, és hogy a velünk együtt élő népek nem véletlenül akartak önálló államot alapítva megszabadulni a magyar uralomtól.
Az évtizedeken át hazugságokkal hergelt, illúziókban ringatott magyarok hadserege és a horthysta közigazgatás vezetői azt képzelték, hogy a lakosság Bácskában felszabadítóként üdvözli a bevonulókat. Sokkolóan hatott ezek után, hogy rendkívül erős és a magyar uralom megszüntetéséig, mindvégig kitartó partizán ellenállásba ütköztek.
A magyar katonai-csendőri erők és a hatóságok könyörtelen partizánháborúba sodródtak. A lehető legrosszabb eszközöket választva, a polgári lakosság terrorizálásával igyekeztek megtörni a velük szembeszállókat. A magyar hatalmi szerveket átitatta a hazug „Kárpát-medencei kultúrfölény”-tudat, és emellett az egész Horthy-rezsimet megrohasztó antiszemita gyűlölködés. Ez hozzájárult ahhoz, hogy Bácska szerb és – nagyrészt magyar identitástudatú – zsidó lakossága számára rémálommá változott a horthysta hatalom berendezkedése.
Tökéletesen érthetőnek tartjuk és helyeseljük ezek után, hogy a szerbiai antifasiszták is kompromisszumok nélkül elutasítják Horthy és rezsimje bármiféle magyarországi mentegetését, rehabilitálási kísérletét.
2014. január 30.
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Búcsúlevél Gerendás Pétertől
Sárik Jánosné szavát idézve: "Nagyon sajnálom Pétert, - ismerem őt személyesen is- és családját, hogy erre kényszerül. De megértem a döntését, hiszen felelős családjáért, akikre nem tudni mi várna a jövőben." Köszönöm, hogy a nyílvánosságra hozott, felsorolt gondok ellenére, fellépett ingyen, csupán erkölcsi inditatásból a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete kérésére is. Fontos volt, hogy ne csak a beszéd, ne csak a felsorolt tények és észérvek jussanak el az emberekhez, de a művészi zene keltette érzelmeket is közösen éljük át. Fontos volt ez azért, hogy közösséggé váljunk, mely esetleg képes megszólítani olyanokat is, akik nincsenek az összefogás iránt elköteleződve. Mi, akik egy szolidáris Magyarországban hiszünk, és bízunk abban, hogy elöbb, vagy utóbb honfitársaink milliói foglyák osztani ezt a hitet, fájó hiányodat fogjuk érezni. Milliónyian leszünk , akik sem bűnbakokat, sem kirekesztést, sem gyűlöletet nem akarunk látni, és hallani. Haza várunk. Amerre jársz mond el, hogy vagyunk, van Magyarországnak ma is emberarca. Mennél több az uszuló, csaholó, egymást tettlegességre hergelő, annál emberibb arcú a mi Magyarországunk, a bibói, a Radnóti Miklós és az Angyal István emlékét őrzők közössége. Ahogy Áprily Lajost, a költőt búcsuztatta Reményik Sándor, úgy búcsúzom: "Eredj, ha tudsz, Eredj, ha hittelen hiszed: a hontalanság odakünn nem keserűbb, mint idebenn."
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete Nyilatkozata
A március 15-i állami kitüntetések arról tanúskodnak, hogy az Orbán-kormány olyan személyeket is elismert, akik csupán szélsőjobboldali nézeteik terjesztésével híresültek el.
A Magyar Kormány emlékezetpolitikáját már évek óta fémjelzi elítélt háborús bűnösök kegyelete, sokadrangú antiszemita szerzők kötelező iskolai tananyagba emelése, a közterületek elnevezésének, és az emlékművek cseréjének tendenciózus megváltoztatása, illetve e politika alaptörvénybe foglalása.
Tiltakozunk az erkölcstelen emlékezetpolitika miatt, és ezzel szemben ellenállásra hívunk fel minden oktatásra, nevelésre hivatott személyt és intézményt!
20103.03.19. dr. Donáth Ferenc
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete elítéli az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyek megcsonkítását!
Magyarország Alaptörvényének X. cikk (1) bekezdése deklarálja a tanulás szabadságát, de a kormány által kínált fantombiztosíték a hatalom kénye s kedve szerint marad figyelmen kívül.
Abszolutisztikus államvezetésünk majd két évszázad szociális vívmányát söpri félre. Európától Amerikáig, már 1891-ben a Bismarck modellben is megjelent, a XIII. Leó által kibocsátott Rerum Novarorumban is szerepelt, majd a Roosevelt vezette kormány kötelességeként is megfogalmazott szociális esélyteremtést tagadja meg.
Tiltakozunk az ifjúság eladósítása miatt, az európai szinten is kirívóan magas tandíj-hozzájárulás ellen.
Álságosnak találjuk a Kormány azon érvét, mely az egyetemi férőhelyek korlátozását a gazdasági egyensúly igényéből vezeti le. Pazarló kiadások, stadionépítkezések, államosítások, termőföld üzérkedések, terror elhárító egységek, stb. rácáfolnak erre.
Visszatetsző továbbá, hogy olyan kormány veszi el az egyetemre vágyóktól az oktatást, illetve köti a hallgatókat röghöz, melynek tagjai a múlt rendszerben ingyenes oktatásban részesültek.
Elítéljük azon politikusokat, akik csalással jutottak diplomájukhoz.
Tiltakozunk az ellen, hogy kizárólag funkcionárius,- és újgazdag csemeték juthassanak az egyetemekre.
Eltérő jellegük ellenére az egyetemi képzés kisajátításában hasonlított a Horthy-, Szálasi-, Rákosi- rendszer. A kirekesztő törekvés e diktatúrák fundamentalista jellegéből származott. A társadalmi felemelkedés motorja a képességekből eredő tanulási lehetőség. A kontraszelekció újjáélesztése- a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete számára elfogadhatatlan.
Követeljük a teljesítmény alapú, és a szociális esélyegyenlőséget nyújtó felsőoktatási rendszer visszaállítását!
2012.12.13. Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezet
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete Libik György Díjat alapított.
Raul Wallenberg munkatársaként, a bátorságáról nevezetes sportoló emlékére alapította a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete.
A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért, és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak, szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus, a diktatúra képviselőivel.
Rájuk büszkék vagyunk, mert bátrabbak és szabadabbak, mint kortársaik, mert bíznak önnön és mások emberségében.
A díjat elsőként 2012. augusztus 23-án Andrassew Ivánnak adományoza a Nagy Imre Társaság Budapesti Szeervezete. A díj Libik Andre adományával egészült ki. .
http://www.welt.de/politik/ausland/article108750638/Viktor-Orban-spottet-ueber-Europa |