http://www.demokrata.info/articles/802-malcolm-x-es-koszeg-ferenc-a-sajtohazban |
|
2014.12.02. 13:28 |
|
 Az ENSZ 1949. december 2-án fogadta el az emberkereskedelmet és a személyek kizsákmányolását tiltó megállapodást. A MÚOSZ és a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete is megemlékezik a jeles napról.
A megállapodás elfogadásával a nemzetközi jog szintjére emelkedett Lincoln 1863-ban kelt „Emancipációs Kiáltványa”, amelyet a Kongresszus az Alkotmány 13. kiegészítéseként 1865. január 1-én ratifikált. A Kiáltvány szándéka végül Barack Obama elnök megválasztásával öltött testet, odáig azonban sok szenvedéssel teli, hosszú vezetett. E harcban sok emberi jogi harcos veszítette életét, köztük Martin Luther King és Malcolm X.
A rendezvényre december 2-án, kedden 17.30-kor kerül sor. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, mindenkit szeretettel várnak.
A program részeként bemutatják André Libik „Malcolm X” című, 45 perces, magyar feliratokkal ellátott német dokumentumfilmjét, ezután Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke tart előadást.
Kőszeg a Kádár-korszak idején a demokratikus ellenzék képviselője volt, részt vett a szamizdatok terjesztésében. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, később a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója volt, majd 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltást követően alapította meg a Magyar Helsinki Bizottság nevű jogvédő szervezetet, és lett annak első elnöke.
|
http://www.13keruleti-hirhatar.hu/hirek/1949-ota-tilos-az-emberkereskedelem-es-a-szemelyek-kizsakmanyolasa |
|
2014.12.02. 13:26 |
|
1949 óta tilos az emberkereskedelem és a személyek kizsákmányolása |
  |
|
2014-12-01 16:31:55 |
1949 óta tilos az emberkereskedelem és a személyek kizsákmányolása
Az ENSZ 1949. december 2-án fogadta el az emberkereskedelmet és a személyek kizsákmányolását tiltó megállapodást. A MÚOSZ és a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete is megemlékezik a jeles napról. A megállapodás elfogadásával a nemzetközi jog szintjére emelkedett Lincoln 1863-ban kelt „Emancipációs Kiáltványa”, amelyet a Kongresszus az Alkotmány 13. kiegészítéseként 1865. január 1-én ratifikált.
A Kiáltvány szándéka végül Barack Obama elnök megválasztásával öltött testet, odáig azonban sok szenvedéssel teli, hosszú vezetett. E harcban sok emberi jogi harcos veszítette életét, köztük Martin Luther King és Malcolm X.
A rendezvényre december 2-án, kedden 17.30-kor kerül sor. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, mindenkit szeretettel várnak.
A program részeként bemutatják André Libik „Malcolm X” című, 45 perces, magyar feliratokkal ellátott német dokumentumfilmjét, ezután Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke tart előadást.
Kőszeg a Kádár-korszak idején a demokratikus ellenzék képviselője volt, részt vett a szamizdatok terjesztésében. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, később a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója volt, majd 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltást követően alapította meg a Magyar Helsinki Bizottság nevű jogvédő szervezetet, és lett annak első elnöke.
André Libik dokumentumfilmje Malcolm X-ről (született Malcolm Little) amerikai muzulmán papról, fekete emberjogi aktivistáról szól. Hívei az afroamerikaiak jogaiért fáradhatatlanul küzdő embernek tartották, kritikusai azonban rasszista nézetek hangoztatásával vádolták, és azzal, hogy beszédeiben erőszakra buzdított. A 20. századi amerikai történelem egyik legmeghatározóbb afroamerikai személye 1965-ben merénylet áldozata lett.
A rendezvény helyszíne: Sajtóház (MÚOSZ-székház), 1064. Budapest, Vörösmarty u. 46/a.
(muosz.hu)
|
|
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=845564565494373&set=p.845564565494373&type=1 |
Donáth Ferenc |
2014.11.12. 19:58 |
Kedves Tagtársaim! Idén, és különösen a választások óta megszaporodtak, személyem és csoportunk elleni az "országos" vezetés és alapítvány részéről indított vádaskodások. Ezeknek az a célja, hogy vagy engem, vagy a budapesti csoportot kizárják. Előbb új alapszabályt kell elfogadtatniuk, majd annak feltételei között kirúgnak. Az alábbiakban csatolom az idén keletkezett ránk vonatkozó irományaikat. Kérlek, olvassátok el, és véleményeteket is szeretném megtudni.
1.)Idén januárban került a NIT honlapjára piros kerettel az alábbi szöveg:
"A Nagy Imre Társaság állásfoglalása
A Nagy Imre Társaság (NIT) Országos Elnöksége kinyilvánítja, hogy dr. Donáth Ferencnek, a NIT Budapesti Szervezet elnökének pártpolitikai rendezvényeken történő közvetlen fellépései és aktuálpolitikai kérdésekben tett — Nagy Imre mártír miniszterelnökhöz nem kapcsolódó — nyilatkozatai ellentétesek a Társaság alapszabályában foglaltakkal, így azokkal az Országos Elnökség nem vállal közösséget.
Emiatt dr. Donáth Ferencet az Elnökség már 2011-ben elmarasztalta egy etikai eljárás keretében, és eltiltotta attól, hogy a Nagy Imre Társaság, vagy annak Budapesti Szervezete nevében bármilyen politikai rendezvényt, vagy megmozdulást szervezzen és azokon a Társaság nevét használja.
Budapest, 2014. január 13.
Balahó Zoltán
a Nagy Imre Társaság elnöke
0620/493-0609"
2.)
|
https://www.facebook.com/video.php?v=894669643878184&set=vb.100000054709064&type=2&theater |
|
2014.11.05. 14:46 |
|
|
http://www.origo.hu/tudomany/20141022-1956-os-forradalom-nagy-imre.html |
|
2014.11.01. 23:47 |
|
Losonczy Géza hitét, pályáját nem ez a kép tükrözi. Lehetett volna az úri osztály kegyeltje, helyette az illegális kommunisták pária életét vállalta, és került 1940-ben szadista csendőrnyomozók kezére (Alag, Kristóf László vezette csendőrőrs) 1950 végétől 54-ig Rákosi börtönében, tüdejét a TBC pusztította.Elméjét a magánzárka, a családtagjainak sorsa, (apósát Haraszti Sándort közös perükben halálra ítélték 1951-ben), a hihetetlen hazug vád és gyilkos eljárás bomlasztotta. 1957.dec. 21-én az akkor már több mint egy éve ismét fogságban lévő Losonczyt etetéssel fojtották meg a börtönben. E tragikus sors ellenére, amíg tehette, újra és újra áldozatot vállalt a társadalomért. Amikor Nagy Imre csoporthoz csatlakozott, már fél tüdeje volt csak, és volt annyi intellektusa, hogy tudta előre Mo-on a szovjetek akarata aligha legyőzhető. Mégis még utoljára beverette a fejét.
Békebeli szüretről a kormányfői székbe
Keisz Ágoston2014. 10. 23. 13:14
Ha a témához kapcsolódó további cikkekre kíváncsi, válasszon az alábbiak közül:
További cikkek erről: Nagy Imre (politikus) »
Nagy Imre 1956. október 23-án sokkal inkább követője, semmint alakítója volt az eseményeknek, ráadásul saját magának szánt szerepe erősen különbözött attól, amit akár a pártvezetés, akár a tüntetők szántak neki. Hogyan jutott a szüretet megszakító Nagy Imre a miniszterelnöki székbe?
Kizárás és várakozás
1956 első hónapjaiban Nagy Imre számára úgy tűnhetett, véget ért politikai pályafutása. 1955 áprilisában ugyanis leváltották minden tisztségéből, és Rákosi Mátyás tért vissza a hatalomba. Nagy Imrét aztán decemberben még az állampártból, a Magyar Dolgozók Pártjából (MDP) is kizárták. Ez a döntés az egypárti diktatúrában a politikai karrier végét jelenthette, noha az ilyen döntések nem mindig voltak véglegesek. A politizáló értelmiség köreiben ugyanakkor egyre többen benne látták a Rákosi-korszak kiúttalan politikájával szemben a reményt. Ennek az érzésnek Nagy Imre 1953-ban meghirdetett, a közvéleményben szép emlékként élő kormányprogramja, és a többi vezetőtől különböző, sokaknak rokonszenves személyisége adott alapot.
hirdetés
A pártban és a közéletben egyre fontosabb szerepet játszó pártellenzék hangja 1956 nyarán egyre hallhatóbb lett. Jelentős mérföldköve volt ennek a folyamatnak Nagy Imre 1956. június 7-én megrendezett születésnapja, ahol szónoklatok ugyan nem hangzottak el, ám közel hatvanan tették tiszteletüket a volt kormányfő Orsó utcai lakásán. Nem csupán a párt belső ellenzékének fontos alakjai – köztük Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Vásárhelyi Tibor – jelentek meg, hanem a párt második vonalbeli vezetői közül is többen fölköszöntötték Nagy Imrét. Tovább erősítette a Nagy visszatérésébe vetett reményeket, hogy július közepén megbukott Rákosi Mátyás, és a helyébe lépő Gerő Ernő sem hozott jelentős változást.
Nagy Imre a nyár végeztével egyre növekvő optimizmussal figyelte a fejleményeket. Politikustársai visszaemlékezései szerint arra számított, hogy hamarosan helyreállítják párttagságát, és komoly feladattal, akár a kormány vezetésével bízzák meg. Ennek ellenére programot még nem készített elő, és személyi kérdésekkel sem foglalkozott, hanem igyekezett pártszerűen viselkedni, hogy mihamarabb helyreállítsák párttagságát.
Losonczy Géza
Forrás: MTI
A félbeszakadt szüret
|
http://gepnarancs.hu/2014/09/kituntettek-szele-tamast-a-gepnarancs-publicistajat/ |
|
2014.11.01. 23:19 |
Libik György díjat kapott Szele Tamás. A kitüntetést a MÚOSz Székházban tartott ünnepségen Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke adta át.
Fotó: Nagy Vilmos
Számunkra – Szele Tamás barátai, munkatársai számára – felemelő érzés volt részt venni a díj átadásán ma kora este a MÚOSz székházában.
Ezt a díjat, amelyet az idén a munkatársunknak adtak át, azoknak szokták odaítélni, akik kockázatot vállalnak a szabadságért, a demokratikus újrakezdésért, és szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus, a diktatúra képviselőivel.
Vince Mátyás – Fotó: Nagy Vilmos
Vince Mátyásnak, a MUOSz tiszteletbeli elnökének rövid bevezetője után Donáth Ferenc méltatta Szele Tamás munkásságát. Sikerült is meglepnie, sőt, zavarba hoznia munkatársunkat, hiszen nem kevesebbet állított, minthogy ő a híres nagyváradi, illetve erdélyi publicisták, köztük például Ady Endre utóda.
Magyarázatként elmesélte, hogy Szele Tamás Nagyváradon nőtt fel, abban a sokszínű kultúrában ért be, majd a 80-as évek végén – miután a Securitate felfigyelt rá – áttelepült Magyarországra. Azóta is a demokrácia, a szabadság védelmében, a nacionalizmus ellen harcol írásaival.
Donáth Ferenc – Fotó: Nagy Vilmos
Szele Tamás a díj átvétele után a rá jellemző szellemes stílusban köszönte meg a kitüntetést, mint mondta, valószínűleg álmodik, és ha felébred, rá fog jönni, hogy igazából tudósítani küldték erre az eseményre. Megköszönte a támogatást mostani szerkesztőinek és egykori tanítómesterének, Szücs Gábornak, a Kurír főszerkesztőjének – és persze az ellenségeinek is, akik bőségesen szállítják neki a témákat. Fő feladatának ugyanis a hülyeségek leleplezését tartja, azokból pedig mostanában nincs hiány.
Fotó: Nagy Vilmos
Szele Tamás írásai az utóbbi években főleg az interneten jelennek meg, a Gépnarancs és a hozzá kapcsolódó K úr ír blog, valamint a Huppa.hu napi rendszerességgel közli a cikkeit. Ezek aztán nem csak a Facebookon jelennek még meg, hanem számos más oldal is átveszi őket (a Kapcsolat.hu például rendszeresen), többnyire minden egyeztetés nélkül. Tegyük gyorsan hozzá, ez nem baj, az a fontos, hogy üzenete minél több emberhez eljusson.
Személyes megjegyzésként a fentiekhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Tamás barátomat 1990 óta ismerem, együtt dolgoztunk a Kurírnál. Mára – és ezt szerkesztőként mondom – a magyar sajtó egyik legjobb publicistájává vált. Minden további magyarázatnál többet mondanak az írásai, amelyeket összegyűjtve itt lehet olvasni.
André Libik, Libik György testvére – Fotó: Nagy Vilmos
|
https://www.facebook.com/katalin.grafl/media_set?set=a.8102087490: |
|
2014.11.01. 22:43 |
Köztársaság tér 1956. október 30.
|
http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=8545 |
|
2014.11.01. 22:25 |
|
Igazából arról beszéltem, hogy önmagára nézve is kockázatos elhitetnie az állami vezetőnek, hogy pótolhatatlan és leválthatatlan. Ha eljön az idő, amikor változást akar majd a tömeg, akkor ez a hit gyilkos indulatot fog kiváltani. Példának hoztam fel Csaucseszku -éra végét.
|
Donáth Ferenc megemlékezése az ÁMK-nál |
 |
 |
 |
 |
|
2014. október 22. szerda, 19:33 |
|
 Koszorút helyezett el Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke a Nagy Imre Általános Művelődési Központ (ÁMK) falán lévő Nagy Imre emléktábláján október 22-én.
Szintén koszorúzott Tóth Endre, az ÁMK intézményvezetője és Pintér Józsefné (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, valamint a csepeli baloldali összefogás részéről Horváth Gyula, Dobák István és Takács Mónika.
Donáth Ferenc rövid emlékező beszédében arról szólt, miket tapasztalt az 56-os forradalom napjaiban, illetve annak leverése után. Arra figyelmeztetett, hogy „egy centralizált hatalom a polgárok elnyomásához vezethet”. A 89-es békés rendszerváltás annak is köszönhető, hogy a hatalmon lévők nem akadályozták meg azokat a változásokat, amelyeket a nép nagy többsége követelt.
    Csepel.hu
|
|
https://www.facebook.com/notes/veres-d%C3%A1vid/sztehlo-g%C3%A1bor-eml%C3%A9kt%C3%A1bla-koszor%C3%BAz%C3%A1s-budav%C3%A1ri-evang |
|
2014.10.05. 20:27 |
|
Sztehlo Gábor emléktábla koszorúzás, Budavári Evangelikus Templom oldalában
Kedves barátaim!
Látszólag egy emléktábla előtt állunk.
Egy olyan lelkészé előtt, aki mintegy 1600 gyermekélet mentett meg; több rendszeren átívelve a központi elvárások ellenében gyámolította az elesetteket, s aki 1972-ben végre a Világ igazai közé emelkedhetett.
Ám több van itt, mint amit az emberi szem látni képes!
Sztehlo Gábor táblája nem csupán egy emlék, érdemek hosszú sorának felsorolása, hanem egy válasz. Egy egyértelmű válasz és választás. Választás; az Isteni szeretet és a kifejezésének legnagyobb teret adó demokrácia modellje mellett. És válasz az emberiség talán egyik legnagyobb kérdésére.
Azonban Douglas Adams óta tudjuk, hogy a válasz önmagában nem elég.
A kérdés fontos. Sőt talán különösen fontos, amikor -Schweitzer József szavaival élve- olyan korszakról beszélünk józan ésszel nem lehet megérteni!
Nézzük hát mi lehetett a kérdés 1944 Decemberében, a kicsúcsosodott zsidóellenesség, a Nem! Nem! Soha!, az Erdélyt vissza, mindent vissza! -korszakában.
1944-re a zsidógyűlölet, már nem csak a törvényekben, hanem a társadalomban, és egyes egyházvezetők között is nagy számú követőkre talál. Egy kikeresztelkedett protestáns egyesület a Jó Pásztor Misszió súlyos gondokkal találja szemben magát. A munkaszolgálat, valamint a gettósítás, illetve a 44. március 19.-től folyamatos deportálások szele komoly aggodalmakat kelt a zsidó származású gyermekek biztonságával kapcsolatban. Ezért egyházának vezető püspöke, Raffay Sándor Sztehlo Gábort kéri fel, hogy foglalkozzon a keresztény vallású, zsidó származású gyermekek gondozásával.
Sztehlo így emlékezik:
"Van itt egy társaság – szólt Raffay –, egy közös protestáns egyesület, a »Jó Pásztor«, hallottál már róla? – meg sem várva válaszomat folytatta. – Nos, ezt egy közös, protestáns bizottság hozta létre és felügyeli. Muraközy Gyula az elnöke (Élisás József hozta létre), és ő fordult hozzám. Kinevezlek az evangélikus egyház képviselőjének, feladatod lesz a gyermekmentés. Sokat én sem tudok csinálni, tanácsot sem tudok neked adni, de eredj oda, nézz körül. Tégy nekem jelentést, ha kell valami, akkor szólj, ha tudok, segítek.”
Jogos tehát a kérdés, mekkora az egyén hatásköre, illetékessége ha emberéletek megmentésével bízzák meg egy életellenes rendszerben; és mekkora mértékű felelősség terheli a 35 éves fiatalembert, akinek a vállán eddig csak egy Népfőiskola működtetésének a súlya volt?
Nos, a válasz a tettekben rejtőzik. Sztehlo a Nemzetközi- és a Svájci Vöröskereszttel felvéve a kapcsolatot karácsonyig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek védelmét, ellátását és oktatását.
A deportálás előtt a szülők, sokszor tudva, hogy sohasem látják őket viszont, maguk vitték el hozzájuk gyermekeiket. Így került hozzá egyébként Oláh György is, akit mi csak mint Nóbel-díjas kémikus ismerhetünk.
Sztehlo miután néhány intézménye bombatalálatot kapott több mint 30 hamis papírokkal bujkáló gyermeket saját otthonának pincéjében szállásolt el. A korabeli szólás a sok gyerek miatt úgy tartotta, hogy a Bogár utca falai gumiból vannak rakva.Sajnálatos, hogy ma a táguló gumifalakról már nem az embermentő, hanem egy egészen más alak jut az eszünkbe.
Sztehlo cselekedeteivel- mint azt boldog Salkaházi Sára mártíruma is mutatja- gyakorlatilag halálra ítélte magát. Esélyeit latolgatva talán csak elég megemlítenünk, hogy feladatának ellátásával kivívta Endre László, a deportálásokat Eichmannal kidolgozó államtitkár személyes ellenszenvét is.
Endre maga: megizente "annak a papnak", hogy hagyjon fel zsidómentő munkájával, mert baja lesz!
"Keressék meg azt a papot, ki kell füstölni! Biztosan találnak nála bújtatott zsidókat!- emlékezik Endre László szavaira Miklya Luzsány Mónika írásában.
Hogy Sztehlo a második világháborút túl élte, hogy utána gyermekotthonai fenntartásával az áldozatokon és kommunizmus üldözöttein később is segíteni tudott kisebbfajta csoda. Mint ahogy az is, hogy otthonait mindenféle állami támogatás nélkül egészen 1950-ig fenn tudta tartani.
Azt hiszem, hogy a beszédem elején feltett egyik kérdésre ezekből a válasz tisztán látszik:
Az emberi élet egyetemes tisztelete alapján az ember hatásköre, illetékessége, valamint felelőssége embertársai életének megmentésében mindig egyetemes és abszolút!
Azonban nem csak a mit, hanem a hogyan és a miért is számít. Sztehlo ugyanis nem „csak” megmentette, hanem fel is nevelte gyermekeit! Világháborús tapasztalata alapján intézményében létrehozta Gaudiopolist, a gyermekköztársaságot, saját alkotmánnyal, és választott tisztségviselőivel. Sztehlo Gaudiopolisban -megfogadva Jézus szavait: Engedjétek hozzám a gyermekeket- maga is csak tanácsadó volt.
Demokratikus választásán érdemes egy pillanatra- vagy talán tovább is- elgondolkozni. Ugyanis azt Churchill óta tudjuk, hogy a demokrácia politikai szükség, azonban Sztehlo-nál a demokrácia, talán egészen másként, mintegy keresztény-belső szükség, az Isteni értékek közvetítőeszköze jelenik meg. Ez a felfogás pedig politológiai megítélésem szerint a korában egyedülálló!
Sajnálatos azonban, hogy Magyarországon még mindig mind a felfogás maga, mind ennek kisszámú támogatói egyedül állnak! Amikor egy párt szakkonferenciát hirdethet az emberarcú fasizmus tanainak elsajátítására. A februárban a Várban fekete, alakzatban menetelő bakancsok csattoghatnak. Amikor elismert embereket, vagy diákokat matricával, vagy exceltáblázatban felcímkéznek. Amikor akár a gazdaságban, akár az erőszakos nemi bűncselekmények terén, újra a kiszolgáltatottak felelősek tragédiájukért. Amikor a Vas |
http://huppa.hu/az-az-atkozott-szulejman/ |
|
2014.10.05. 20:00 |
Az az átkozott Szulejmán…
Feltöltve: 2014. október 5.
 
…az tehet mindenről, kérem. Konkrétan Nagy Szulejmán török szultánra gondolok, a hadvezérre és törvényhozóra. Mert az szóba sem jöhet, hogy a magyar készenléti rendőrség hibázhatna egy eljárás során. Meg azt sem hinném, hogy a nyílt utca során, előre megfontolt szándékkal elkövetett tudósítás szabálysértésnek minősül Hunniában, bár, ki tudja. Sok mindent csináltam már, de még sosem tudósítottam hirtelen felindulásból, falbontás útján, különös elvetemültséggel.
Egyszóval, a dolog úgy történt, hogy volt ma némi demonstráció a rosszemlékű Andrássy út 60. előtt, tiltakozván a Budapesten rendezett rasszista világkongresszus tagjainak esetleges odalátogatása ellen. Ez szaknyelven szólva esemény, meg nem szaknyelven is, a firkász fogja magát, kimegy, nyitva tartja szemét, fülét, aztán vagy lát valamit, amit meg lehet írni, vagy nem. Történetesen most látott. A dolog úgy esett, hogy épp aktuálissá vált a nemkívánatos vendégek érkezése, megálltunk hát a járdán, a pengefal mellett egy nagyon kedves ismerősömmel, aki nem mellesleg szívgyógyász főorvos és a magyar történelem egyik legdicsőbb nevét viseli. Álltunk, vártunk, néztük, mi történik körülöttünk, közben az Ankara által finanszírozott szigetvári feltárásokról és a mai török kultúrpolitika egyéb hibáiról cseréltünk eszmét. A nap lágyan, kissé bágyadtan sütötte vétkes fejünket, míg mi a világ hívságairól fecsegtünk. Pár méterre játszi tüntetők harsogtak megafonokból, transzparenseket hordoztak kezükben, míg pipára gyújtottam.
És akkor odalépett negyven rendőr.
De lehet, hogy csak harmincnyolc, erre nem esküdnék meg, tisztelt bíróság.
Mégis inkább negyvenen voltak, vezetőjük elegáns kis körszakállt viselt, roppant udvariasan bemutatkozott – nem hívták Ali babának – és kérte a személyi iratainkat. Melyeket késedelem nélkül át is adtunk. Másokat is igazoltattak a tüntetés szervezőit is, igen – én viszont közöltem, hogy a magam részéről a legkevésbé sem demonstrálok, hanem a magam szerény eszközeivel a közönség információs ellátását kívánom elősegíteni, magyarul tudósítani jöttem, bizonyos sajtótermékek számára. Ezt talán nem kellett volna, ugyanis azonnal felírták, egyéb adataim kíséretében. Szegény irataim kézről kézre jártak, egyik rendőr adta a másiknak, másik a harmadiknak, mind tüzetesen megnézték, ellenőrizték, azóta sem látta azt a személyit ennyi szem, mióta kikerült a szülőhivatalából. Majd felhangzott a verdikt: szabálysértést követtünk el, iratainkat később fogjuk visszakapni.
Felszólamlottunk, miként halkan morajló szökőár a kies Fudzsijama tövében, miszerint nem lesz ez így jó. Addigra már minden szem minket nézett, a tüntetőké is, a negyven rendőröké is, minket, keveseket, akik oly érdemtelenül kerültünk a közfigyelem kereszttüzének fókuszterébe, vagy hogy írná ezt a Demokrata. Senki sem vette észre – csak alig páran – azt a hét-nyolc személyt, akik az igazoltatás alatt besurrantak a múzeum kapuján. Igen: őket várhatták a tüntetők. Akik azonban minket figyeltek, és azt, ahogy a magyar rendőrség ügyességi- valamint zsonglőrmutatványokat ad elő személyazonossági iratainkkal.
Nos, az egy dolog, hogy a csoport megérkezése után pillanatok alatt visszakaptuk a kártyákat, egy megjegyzés kíséretében, miszerint ellenünk szabálysértési eljárás fog indulni. Kíváncsian kérleltük a rend szigorú őreit, árulnák el, miként, mivel sértettünk szabályt, főleg a saját vétkemre lettem volna kíváncsi, és újfent leszögeztem: nem demonstrálni mentem, hanem tudósítani. Igen, tudják. Azzal van baj. De nem azzal. Akkor mivel? Nem mondják meg. Majd meglátjuk. Ne kíváncsiskodjunk, ebadta, őszülő lurkók vagyunk.
Nos, nekem kissé elegem lett a dologból, ugyanis nagy hibám, hogy a szívemre veszem, mikor tökéletesen hülyének néznek. Ilyenkor súlyos szavakkal szoktam dorgálni embertársaimat, ám ebben az esetben ez nem lett volna helyénvaló. Orvosdoktor barátom már amúgy is távozott, ebédre volt hivatalos, magam a demonstráció szervezőivel együtt fájdalmas, ám jóleső búcsút vettem a rend még jelenlévő őreitől és keserű kacajjal a Szabads |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
