nitbp
nitbp
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-03-08
 
Főoldal
 

Búcsúm. Már halálomig nem láthatom, Káldor Verát (1928 - 2018). Orvosként elődöm, példaképem volt. Apját, Káldor György újságírót 1950-ben 15 év szabadságvesztésre ítélték, 1955-ben szabadult. Káldor Vera már 1955-től a Péterfy Sándor Utcai Kórházban dolgozott, a forradalom alatt részt vett a sebesültek mentésében. 1956 decemberében kilenc hónapos terhesen élettársával, Gáli Józseffel együtt letartóztatták, és közös perükben börtönben szülésre, csecsemőjétől elszakításra, valamint 3 év szabadságvesztésre ítélték. Miért is? Mert teljesítette orvosi esküjét. ( A magyar ügyészek , és bírók nem ma kezdtek el embertelen gazságokat elkövetni!) 1959-ben szabadult. Férjét halálra, majd, a nemzetközi felháborodás nyomása alatt életfogytiglanra ítélték. Apám, és Gáli József együtt rótták a Váci Fegyház udvarán a séta köreit. Szabadulás után, Gáli József fiatalon meghalt, már súlyos beteg volt 1945-ben is, amikor Auschwitzból szabadult, erre az állapotra csak rátett a Váci Fegyház . Káldor Vera egyedül nevelte fel fiát, dolgozott körzeti orvosként két ember helyett is. Már beteg volt, de a rendszerváltáskor újra vállalta az 56-osok képviseletét; TIB egyik alapítója volt. Szerény volt, sem közfigyelmet, sem kitüntetést nem akart. A hálátlan magyar közélet, politikai oldaltól függetlenül, megkönnyebbülten felejtette el, így halálát sem vette észre. Hamvait a Dunán szórta szét a fia. Áprily versével búcsúzom:

"A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

kinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgõ fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.
Áprily Lajos

 

(Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

`Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének`)

 
 
 
 
 
 

 
 
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének  tagjait, - a demokratikus közvéleménnyel mély egyetértésben,- lesújtotta Göncz Árpád halálhíre. A szomorú alkalomból a következőket kívánjuk a gyászolók tudomására hozni: társaságunkból többen tanúi voltunk Göncz Árpád megpróbáltatásainak; a munkás, sok gyerekes korszakának, ahogy annak is ahogy írói, műfordítói tehetségével kiemekedett, annak is hogy sorsközösséget vállalt a demokratikus ellenzékkel, hogy urbánus és népi értelmiség között összekötő szerepet vállalt. Tanúi vagyunk, hogy nem egyszerűen az MDF és a SZDSZ közötti paktum tette őt köztársasági elnökké, hanem a Bibó-Emlékkötet szerkesztésétől kezdve vállalt közéleti tevékenysége, melyet a korábbi életútja méltán megalapozott. Ahogy az ország,- és a világközvéleménye, úgy mi is tanúi voltunk bátor és becsületes köztársasági elnöki  tevékenységének, mellyel oly "magasra tette a lécet", hogy haláláig senki sem tudta őt felülmúlni. Tanúsítjuk az ő saját szavait, mellyel saját szavait jellemezte:"...aki kommunistával és népivel egyaránt szót tudott érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem. " Göncz Árpád emlékének elevenen tartása szervezetünk magától értetődő kötelezettsége lesz.   dr, Donáth Ferenc  Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezet elnöke.
 
 
 

 
Göncz Árpád temetése 2015.november 6-én pénteken 15 órakor lesz az Óbudai Temető 16-os parcellájában.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A civil kurázsi 10 pontja
 
Ön is tanúja lehet olyan veszélyes helyzetnek, melynek során meg-támadnak, megsértenek vagy megfenyegetnek embereket. Nem könnyű ilyenkor helyesen cselekedni. Semmit sem tenni viszont súlyos hiba. Már kis dolgok is, mint például egy mobilhívás a rendőrségre vagy segítség-
kérés egy járókelőtől is nagy hatással járhatnak. A bátor viselkedés tíz tanácsát bárki használhatja anélkül, hogy önmagát veszélybe sodorná.
 
 
01
Legyen felkészült
Képzeljen el egy olyan helyzetet, melyben egy embert molesztálnak, fenyegetnek vagy megtámadnak. (pl. A villamoson egy férfi molesztál egy lányt, ...)
Gondolja végig, mit érezne egy ilyen helyzetben.
Gondolja meg, mit tenne Ön egy ilyen helyzetben.
 
02
Őrizze meg nyugalmát
Összpontosítson arra, hogy azt tegye, amit Ön korábban elhatározott!
Ne hagyja, hogy félelme vagy a düh érzése eltántorítsa!
 
03
Cselekedjen gyorsan
Azonnal reagáljon, ne várjon mások segítségére. Minél tovább tétovázik, annál nehezebb lesz beavatkozni.
 
04
Hívjon segítséget
Avillamoson vagy avonaton vegye elő mobilját és hívja a rendőrséget
(Hívószám: 107)
vagy húzza meg a vészféket !
A buszon riassza a buszsofőrt!
Az utcán kiáltson hangosan! A legjobb, ha azt kiáltja: Tűz van!”, mert erre mindenki reagál.
 
05
Ébresszen figyelmet !
Szólítsa meg személyesen a többi jelenlévőt. Vonja be őket a felelősségteljes cselekvésbe: Pl. „Ön, abban a sárga dzsekiben, szóljon kérem a buszsofőrnek!”
Beszéljen hangosan és határozott hangon. Ez Önnek önbizalmat ad, másokat pedig bátorítja a beavatkozásra.
 
06
Bizonytalanítsa el, hozza zavarba a tettest.
Kiabáljon hangosan! Hívja fel magára a figyelmet!
 
 
 
 
 
07
Adjon támogatást az áldozatnak !
Nézzen az áldozat szemébe és ne vegye le róla a szemét. Ez csökkenti félelmét.
Szólítsa meg az áldozatot: „Segítek Önnek!”
 
08
Kerülje az erőszakot
Fölöslegesen ne hozza magát veszélybe.
Soha ne érintse meg a tettest, mert az attól gyorsan agresszívé válhat.
Ne használjon fegyvert, mert a helyzet ettől csak rosszabb lesz.
 
09  
Ne provokálja a tettest
 
Magázza a tettest, nehogy a többiek azt higgyék, hogy Ön esetleg ismeri őt.
Ne nézzen mereven a támadó szemébe, mert attól még agresszívabbá válhat. - Amennyiben igen, csak azonos szemmmagasságban (megjegyz. : fordító)
Bírálja a viselkedését, de ne a személyét.
Ne hagyja, hogy Önt provokálják, maradjon nyugodt.
 
10
Hívja a rendőrséget (tel. vezetékes vonalról és mobilról: 107)
Nagyon figyeljen és jegyezze meg a tettesek arcát, ruházatát és menekülésük útvonalát.
Tegyen feljelentést a rendőrségen (személyesen, telefonon vagy az Interneten)
Vállalja a tanúskodást. – ( Amennyiben a rendőrség az ajánlatát nem igényli, forduljon a nyomtatott és elektronikus sajtó belpolitikai szerkesztőségeihez valamint jogvédő civilszervezetekhez. - (Megjegyzés: forditó)
 
Óra
 
Naptár
2021. Április
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Társoldal
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.